Kosztolányi Dezső – Este, este…
Este, este…
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük – csitt – e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
Kellemes hangulata van ennek a versnek, különösen a mai zimankós hideg után.Bár ragyogóan sütött a nap, a temetőben a szertartás alatt mégis nagyon átfáztam, most jól esik a forró tea, a szép vers, és a puha, meleg takaró.Belebújni, szunyókálni, hallgatni a csend muzsikáját a jó meleg szobában.
vadvirág