2010 január 25. | Szerző: kisiren |

 

Kosztolányi Dezső – Este, este…



Este, este…

Árnyak ingnak,

és bezárjuk ajtainkat,

figyelünk a kósza neszre,

egy vonatfütty messze-messze.

És a csend jő.

Alszik a homályos éjbe

künn a csengő.

A díván elbújik félve.

Szundít a karosszék.

Álmos a poros kép.

Alszanak a csengetyűk.

Alszanak már mindenütt.

A játékok, a karikahajtók,

a szegény tükör is hallgatag lóg.

Ó, néma csengetyűk.

Az óránk is félve üt.

Alszik a cicánk s a vén szelindek,

föl ne keltsük – csitt – e sok-sok alvót.

Alszanak a régi réz-kilincsek

s alszanak a fáradt, barna ajtók.

Kellemes hangulata van ennek a versnek, különösen a mai zimankós hideg után.Bár ragyogóan sütött a nap, a temetőben a szertartás alatt mégis nagyon átfáztam, most jól esik a forró tea, a szép vers, és a puha, meleg takaró.Belebújni, szunyókálni, hallgatni a csend muzsikáját a jó meleg szobában.

vadvirág