2010 január 15. | Szerző: kisiren |

 Szél hozott, szél visz el…

Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem.
Szél hozott, szél visz el.
Minek kérdjem, mért visz el?

/ Szabó Lőrinc /

 

           

 

“Igaz szeretetet csak attól várhatunk, aki természete szerint jóságos és melegszívű.”

/Dalai Láma /

 

Minden napból, a legközönségesebb, sivár hétköznapból is ünnepet csinálj, ha pillanatokra is! Egy jóindulatú szóval. Méltányos cselekedettel. Udvarias mozdulattal. Nem kell sok az emberi ünnephez. Minden napba belecsempészhetsz valamilyen varázsos elemet, megajándékozhatod magad egy könyv igazságának negyedórás élményével, környezeted vigasztalásával vagy felderítésével. Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.

(Márai Sándor)

                        
(Közeli ismerősöm egyik nagybátyja is tanította az írót Kassán, a főreálgimnáziumban. Amikor erről először mesélt , bizony az író neve még eléggé ismeretlen volt. Sem az iskolában, sem másutt nem igen hallhattunk róla. Ha városában sétálok, mindig megjelenik a gondolataimban, látom ott sétálni őt is az emberek között…)

Hangulatszilánkok

1. Kora reggel az ablakon kinézve szeme fekete sötétségbe ütközik.Az égbolt egy óriási lepelt borított a tájra, ami alatt alszik még csendesen a táj, csak itt-ott nyitogatja egy-egy ház szemeit pislákolva, félig álomban.

Míg a kávéját kortyolgatja,várva, hogy a “hoppá”kenyér megpiruljon, lassan hasadozni kezd a sötét burok, egy-egy kis fénycsík jelzi, hogy mégis csak  ébredezik a reggel. Mennyivel másabb nyáron ilyenkor a teraszon ülve, tűnődik magában a fecskebarátokra gondolva, vajon ők gondolnak-e az itteni hazájukra, otthonukra most? De jó volna már hallani kedves ficserékelésüket!

Gondolataiból a kiskanál koccanása zökkenti ki, de nincs is ideje merengésre, mert masszírozásra megy.Korán szereti letudni, akkor egész nap kellemes, friss érzete van, hát indulás!Aztán kinn már a rigók fesztelen ugrándozása, hangoskodása kíséri. Jó ezeknek a madaraknak. Mindig vidámak.

2. A parton rögtön felfigyelt arra a  kavicsra. Nem volt rajta semmi különleges, neki mégis megtetszett a formája, színe, simasága. Felvette, megsimogatta, tenyerébe rejtette a kincset. Kellemes érzés járta át.

Aztán újra nézegette, eltűnődve. Mennyi ideje létezik már ez a kavics! De sokat tudna mesélni élményeiről! Míg a megduzzadt kis hegyi patak kanyargós,hosszú útján sodorta, ideszállította, hány kisebb, nagyobb, fiatalabb, idősebb kavics simogatta,  csiszolgatta, alakítgatta, nevelték a szépre, jóra.A göröngyös,  hosszú úton sokan mellészegődtek a sodrásban, mások lemaradtak, de voltak olyanok is, akik keresztbe tettek neki vándorlásai során.

Ő mégis megérkezett. Erre a helyre.Aztán majd újra útra kel…Mert a kavicsnak ez a sorsa.

 

3. Amikor elbúcsúzott, kikísértem a kapuig, majd elindult. Néha meg-megállt, visszanézett, aztán csak ment tovább lehorgasztott fejjel. Az  esti harangszó  volt a kísérője, bár  még az is kicsit halkabban ütötte zenéjét. Néztem utána, ahogy  távolodva alakja egyre kisebb és kisebb lett. Végül már csak egy fekete pont volt, majd az is eltűnt.

Még sokszor eszembe jut.Felidézi egy-egy kép,esemény.Itt hagyta emlékét. Hiszen ő most már a Múlt.

4. Gyönyörű ez a tavaszias napsütés a télben. Hónak nyoma sem maradt. A búcsúzók között – eltűnődik…A távozóra gondol. Hányszor hallotta közeli ismerősétől a történetét, aki nagyon szeretett csevegni, mesélni..Ha leültek ebéd után kávézni, kinyitotta mesedobozát, és érdekes, szép történeteket mesélt.

Nagyon élvezte társaságát, mert roppant intelligens, művelt volt. Irodalmi, zenei tudása elkápráztatta. Sok érdekes ismerettel gazdagodott általa. Honnan szerezte tudását?Mindenek előtt otthonról, a hozzájuk járó ismerőseiktől, akik között  sok nagytudású ember volt, és persze fiatal korában másfél évig Angliában élt,ahol nyelvet tanult. Meghatározó volt számára B.bánya, születési helye, majd Sisi városa, ahol  felnőtt, ifjú éveit töltötte. Innen került házassága révén egy távoli kis helyre.

Itt ismerkedett meg az eltávozóval, aki egy szép napon a Balaton parti kastély egyik szobájából kilépett,  egyébként olyan titkárnő féle volt egy nagyhírű professzor mellett, és útbaigazított egy fiatalembert, aki éppen a professzort kereste.Ez a férfi frissen diplomázott, földbirtokos ifjú volt, egy távoli kisvárosból. Ebből a találkozásból házasság lett, melyet az ifjú férjnek szülei sosem bocsájtottak meg.

Közeli ismerősömmel, férjével jó barátságban voltak. Míg az elmúltakra gondol, a haranglábon megszólal egy kismadár, és vígan énekel. Végső búcsúját mondja a pap, és a madárka. Szívet melengető helyzet, és az jut eszébe, milyen derűs, jólelkű teremtések voltak ők . Mint ez a kismadár… 

vadvirág