2010 január 4. | Szerző: kisiren |

“Libben a tarka nagykendő
,
Húzza-rázza
hűsszellő.”

                        

 

Január, január mindig hócsizmában jár; jégbajusza, jégkabátja, zúzmara a jó barátja. Január, január palotája nyitva áll. Jégtükörű padlóján korcsolyázik fiú, lány. Áll a tánc, áll a bál. Kicsi szánkó csengve száll. Meg nem áll tán tavaszig, mindaddig, míg havazik. (Gazdag Erzsi)

                      

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson…
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.

Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.

Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.

/Petőfi Sándor /

vadvirág