2009 december 6. | Szerző: kisiren
Az éj leple alatt sebesen érkezett a kedves, jó, öreg Mikulás…
“Téli este,
holdas este…”
tovasuhant…
“Itt van már az udvaron.
Toporog a hóban.
Teli zsákja a tiéd, dúskálhatsz a jóban.” |
||
| Gazdag Erzsi | ||
csupa ragyogó,
Vígan mondják, itt járt nálunk
a jó Télapó.”
..és bebújt a kéménybe is…
Hoppá! Már le is csúszott!
“Ablakoknál meg-megáll,
reggelre már messze jár.”
” Hó födte be a hegyeket,
várták már a gyerekek.
Kosarában csupa jó:
ajándékok, mogyoró.’
-Nézzem csak.
Mindenki megkapta az ajándékot?
Ki ne felejtsek valakit!
megpihenek…azután elbúcsúzom.
Osvát Erzsébet: Búcsúzik Télapó
Csomagol
Télapó,
Lejárt az ideje.
Tenger sok
a dolga,
kapkod, fő a feje.
Maradt egy kis
hó még,
jól becsomagolja:
– No, most már
indulok –
Csendesen mormolja.
Messzire
kísérik
a szarkák, verebek.
Cserregik,
csipogják
– Télapó, ég veled!
-Most következtek kedves kis barátaim,
ti,
az erdő lakói!
Nektek is hoztam ám finom ajándékot…
2009 december 4. | Szerző: kisiren
A tél egyik legszebb ünnepét várják kicsik és nagyok...
…Száll a nóta, szól a hívogató dal…
Mély a hó –
Siess jobban
Télapó /Sarkadi Sándor/
A szán készen áll, a csomagok rendben, becsomagolva, már csak ki kell szállítani a címzetteknek…
Még a hóember és a kis nyúl is őt várja…
vadvirág
2009, Álom hava
2009 december 4. | Szerző: kisiren
DECEMBER
KARÁCSONY HAVA-TÉLELŐ-ÁLOM HAVA
“December pihenő.”
Hát eljött ez is.Az ősz, és benne november is végleg elköszönt.Megajándékozott bennünket gyönyörű napsütéssel,pityergő köddel, guruló esőcseppekkel, majd tétován elindult a testvérei után…Már csak december van hátra.Mi pedig újra megtapasztalhatjuk, hogy rohan az idő!
a virágkóró dértől harmatos;
a fák kopaszak, de zöld a vár-halom.
S én sütkéreztem künn a szép napon.
/Gárdonyi Géza /
Földek és kertek lassan kisimulnak. A város állig gombolt házai beljebb húzódnak az út mellől, bokrok és fák önző várakozásban engedik el egymás kezét, s mintha valami rendkívüli hírre készülnének, kíméletlenül vetik le minden emléküket a múltból. Egy madár rebben fel az üres levegőbe, az ég felé puhatol, mint tó vizébe dobott kavics, majd egy kisdiák kapaszkodik fel a kiürült Gellérthegy oldalán, szája körül ezüstlő lehelettel. Ennyi az egész, amit följegyezhetsz. Egy este pedig a körúton csatangolva is meghallod, amint a tetőkre süppedt ég alatt elszorul a város lélegzete. És másnap reggelre lehull az első hó.
| Künn a fagy közelít. Öröm, gond közelit. Karácsony közelit. A hegyek hátait, fenyőfák sátrait ünnepre meszelik. |
||
vadvirág
2009, Álom hava
2009 december 3. | Szerző: kisiren
“Egy új nap mindig új reményt ígér…”
várj, míg felkel majd a nap.
Ha látni sejtenéd, mi az éjben olvad szét,
várj, míg felkel majd a nap.
Egy új nap mindig új reményt ígér,
a végtelen sötétjét tépve szét.
A félelem határt kap, mint a lét,
te csak várj, míg felkel majd a nap.
Ha meggyötört az éj, ha a múltad feldagadt,
várj, míg felkel majd a nap.
Ha kell, hogy tiszta légy, mint gyermek önmagad,
várj, míg felkel majd a nap.
Ha megzavar, hogy túl nyitott az ég,
a csillaggal telt végtelen túl mély,
mint a bölcső, biztos gömbbe zár fény,
te csak várj, míg felkel majd a nap,
te csak várj, míg felkel majd a nap.
Sosem vagy egymagad, csak túl kicsinyke vagy,
várj, míg felkel majd a nap.
Tudod nincs menyország, de minden síron nő virág.
Várj, míg felkel majd a nap.
Ezért együtt leszünk, míg végtelen az éj.
Együtt míg a nap utoljára kél.
Együtt mondjuk annak ki még fél:
te csak várj, míg felkel majd a nap,
te csak várj, míg felkel majd a nap.
/Demjén Ferenc: Várj, míg felkel majd a nap-dalszöveg/
/Nagyon tetszett a színészek előadásában e dal. Szép volt./
vadvirág
2009 december 2. | Szerző: kisiren
Az élet…
Mennyi mindenre megtanít bennünket!
Először csak egy kis szellővel, mely csak úgy végigsurran melletted az utcán. Fenyőillatából már alíg éreszhetsz valamit, de meghallod mégis, amikor a füledbe súgja: – Üzeni az erdő, hogy árnyékkal várnak rád a fák…
illatukat neked gyűjtik a rét virágai…
jöttödet lesi az ösvény…
jöjj, siess…!
Fájva döbben meg tőle a szíved. Torkodat folytogatja a honvágy. De nem mehetsz. Nem eresztenek a láncok, amiket rádraktak a gonosz varázslatok.
Aztán meglátsz egy felhőt, egy kicsi bolyhos fehér felhőt az égen, és tudni fogod, hogy újra üzent érted az otthoni erdő. Látni fogod emlékezetedben a régi tájakat, és úgy sajog valami benned, mint még soha addig.
Végül aztán meghallod ablakod alatt az aranymadár füttyét. Ablakod magától kitárul. És ott ül a fán, és hazahív otthonod drága aranymadara: a sárgarigó.
Valami megpattan benned akkor. Szemedből előtörnek a könnyek, lemossák rólad a láthatatlan láncokat, kiömlenek az utcára is, és végigfolynak a köveken, bűvös ösvényt mosva lábaid elé az emberek között.
És te elindulsz majd ezen az ösvényen. Keletnek, mindig csak keletnek,
amerre a sárgarigó hív.
Így.
Most aludj jól, a mese véget ért.
A fák is alszanak már odakint. “
Wass Albert: Az aranymadár
(részlet az Erdők könyvéből)
2009 december 1. | Szerző: kisiren
Tanulunk…
Szépen haladunk
Egyre több, amit végképp nem tudunk
/Balázs Fecó/
Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Minthogyha újjászülten élnél.
Mit akar? – kérd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor:
Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteit tudd megbecsülni;
Főként ne gyűlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre!
(Goethe: Életszabály/
vadvirág
2009 december 6. | Szerző: kisiren
Miklós napján
Miklós napjának reggelén
a kíváncsi gyerekek korán keltek,
hátha sikerül meglesniük a Mikulást,
aki telepakolta az ablakban a lábbeliket.
Nagy az öröm, a boldogság,
a kapott ajándékok láttán.
A Mikulás szánjával tovaszállt, messze jár.
Útközben még a hóembereket is megajándékozta,
akik tátott szájjal nézték a szebbnél szebb játékokat,
majd barátai körében leült,megpihent,
mesélt nekik a gyerekek öröméről, boldogságáról,
amit a hosszú út során megtapasztalt.
Az állatkák ámulva hallgatták…
Oldal ajánlása emailben
X