Ez a nap is elment a tegnap után…
Egész nap esett , csak rövid időkre szünetelt.Néha úgy érzem, mintha északra költöztem volna, olyan hamar sötétedik, rövidek a nappalok.
Az ablakon kinézve figyelem, ahogy esik, potyogtatja November kisebb, nagyobb könnyeit.
A szürke, felhőpaplan kihasadt, és csak gurulnak, gurulnak belőle az égi könnycseppek, melyek lehullva, ha beleesnek egy-egy tócsába, már végük is van, beleolvadnak a pocsolya vizébe, ezáltal megszűnik önálló életük is, átalakulnak.
Hasonló az emberi élet is.A mindenséghez mérve az sem tart tovább, mint egy esőcsepp élete…
——————
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük – csitt – e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.
vadvirág
2009.őszutó hava 28.napja