ŐSZI REGGEL JÁROK…
Őszi reggel járok a szabadban,
De hiába nézek szerteszét;
Sűrü ködnek fátyolában a táj,
A toronynak látni csak hegyét.
A természet elhagyott szentegyház;
Nincsen benne buzgó népe már:
A virágok… s hallgat orgonája,
Hallgat a sok énekesmadár.
A természet néma szentegyháza
Fölzajlik még egyszer az idén
– A tavasznak mintegy viszhangjául –
A szüretnek megjövetelén.
A szüret víg, kellemes mulatság.
Gyakran ekkép sóhajtott szivem:
Be szeretnék én is szüretelni,
Mért nincs nekem is szőlőhegyem?…
Most beérném egyetlen gerezddel,
Egy egész szőlőhegy nem epeszt;
Hej, beérném én veled, leányka,
Te legszebb, legédesebb gerezd!
2009 szeptember 5. | Szerző: kisiren
Szeptemberi áhitat
Szép életem, lobogj, lobogj tovább,
cél nélkül, éjen és homályon át.
Állj meg, te óra és dőlj össze, naptár,
te rothadó gondoktól régi magtár.
Ifjúságom zászlói úszva, lassan
röpüljetek az ünnepi magasban.
/ Kosztolányi Dezső:
Szeptemberi áhitat/
Petőfi Sándor:
Áprily Lajos:
VÁNDOR
A nyugtalan patak lelkét szeretted,
suhogó völgyek útjait követted.
Gyönyörködtél gátnál, zuhatagoknál,
de mindig új szépség után futottál.
Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél
s megállnál egy tónál: Genezáretnél?
A nyugtalan patak lelkét szeretted,
suhogó völgyek útjait követted.
Gyönyörködtél gátnál, zuhatagoknál,
de mindig új szépség után futottál.
Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél
s megállnál egy tónál: Genezáretnél?
Juhász Gyula:
ŐSZ
Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató.
Hűs szele húz át az ősznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet…
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az ősz oly gyorsan rámtalált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.
Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató.
Hűs szele húz át az ősznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet…
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az ősz oly gyorsan rámtalált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.
Derűs, kellemes, napot kívánok!
vadvirág
2009 szeptember 5. | Szerző: kisiren
Weöres Sándor: Estharang
Árnyék-inda szövődik a tájra.
Hazatér az ég piros bikája.
Tüzes ködben sétál le a lejtőn,
megpihen egy aranyszélű felhőn.
Sötét dombok bivalyként hevernek,
minden torony egy-egy őrző gyermek.
Kis harangok keveredő vére
rácsordul a házak tetejére.
Itt is, ott is kigyullad a csillag.
Faluvégen csacsifogat ballag.
Karcsú, szálas jegenyék homályán
szeretőjét várja a cigánylány.
Kövér csibor mozog a patakban,
alkonypírból csipkét ver a habban.
Csöndes a kert, még szellő se fut ma,
lelapul a lusta füst az utra.
De az erdőn fagyos vihar éled,
fellegekből épít hegyvidéket.
Messzi szélvész üzeni csatáját,
tépázza az alkony bóbitáját.
vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X