2009 szeptember 27. | Szerző: kisiren |

 

Én vagyok a szelíd őszi eső

Ne állj zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémánt csillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
Ott vagyok minden hangban veled,
A csendesen köröző madár szavában, de én
vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem haltam meg.

Ismeretlen

Érzéseim Mindenszentek előestéjén

November elseje bennem mindig kettős érzést vált ki:e napon született a fiam,aminek nagyon örülök,és sokan eltávoztak már környezetemből,akiket nagyon hiányolok.

Gyermekem születésekor egy csodát kaptam a Sorsomtól:egy új élet kezdetét.Milyen érdekes ez a kettősség.Valakit ünneplünk,aki akkor született,míg másokért szomorkodunk,akik eltávoztak tőlünk. E nap is figyelmeztet életünk két fontos állomására:születünk és meghalunk.Ahogy Horatius írta:

 “Emlékezzél meg  ember,hogy por vagy és porrá leszel.”

Legközvetlenebb halottaimról pedig úgy érzem, nem csak e napon emlékszem meg,mert bennem élnek mindennap.Édesanyám ízeit érzem minden főzésnél,sütésnél,de érzem az illatot,ami a konyháját lengte be.Szüleim szavait most is hallom,óvó,védő kezük máig kísérnek.Bennünk élnek Ők mindannyian,akiket szerettünk-ez az Ő halhatatlanságuk,és az élet egyik legszebb üzenete:folytatni az életet,továbbadni,még akkor is,ha tudjuk,hogy egyszer számunkra is befejeződik,ahogy a lipcsei toronyórán olvashatjuk:”A halál bizonyos,csak az órája bizonytalan.”

Mégis az élet szépsége,a mindennapok apró örömei,amivel Sorsunk ajándékoz meg bennünket arra ösztönöznek ,hogy  ez a kapott ajándék egyszeri,megismételhetetlen jól vigyázzunk rá,és használjuk ki minden pillanatát.

Madách Imre írja Az ember tragédiája-ban:

“Ádám:-Csak az a vég-csak azt tudnám feledni…

Az Úr:-Mondottam,ember:küzdj és bízva bízzál.”

Érzések

A sírkertekben járva…  Ezekben a napokban, mint oly sokan, járom a temetőket. Meglátogatom az elköltözött hozzámtartozókat. Jó érzés látni a z ünneplőbe öltöztetett, ápolt sírokat. Különösen szeretem azokat a sírkerteket, ahol még hagytak fát is. Valahogy azok barátságosabbak számomra, talán még pihenni is jobb egy jó öreg fa árnyékában, amely , ha úgy hozza az időjárás, még altatót is suttog az ott pihenőknek. Viszont riaszt az egyre hatalmasabb sírkőtenger.Nem a sírkövekkel van bajom, hanem a méretekkel, melyek egyre nagyobbak.Jó lenne valami szabályt alkotni erre is, mert a sírkertek területe egyre csökken. Hallottam bosszankodó hozzátartozókat, akik sírjukhoz alig fértek hozzá, a szomszéd hatalmas új sírkője miatt. Mint mindenütt, itt is kezd terjedni a” ki tud nagyobbat csináltatni” szemlélet. Eltűnődtem…Nem szeretnék egy hatalmas kő alatt pihenni majd. Mennyivel barátságosabb számomra az urnás temetés, ahol a maroknyi hamvakat egy nagyon kedves hozzátartozó sírjában is betehetik. vadvirág gondolatok

Írta: kisiren Hozzászólások: Címkék: 0 Értékelés:

2008-10-31 13:30:47
Mindazoknak, akik hiányoznak nekem… Mariannkának…   Emlékük legyen áldott, pihenésük békés, csendes. Adassék nekik örök nyugalom.     “Okuljatok mindannyian e példán: Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló.” Kosztolányi Dezső   vadvirág kép_idézet_gondolat
Írta: kisiren Hozzászólások: Címkék: 0 Értékelés:

2008-10-31 13:25:00
“Az élet fény, a fény szeretet, a szeretet végtelen.”   Rohanó világunkban sokminden az élet mulandóságára figyelmeztet bennünket:A természetben a gyorsan egymást követő évszakok…A nyíló virág hervadása…A madarak vándorlása…A levelek hullása… Életünk úgy elszáll, mint az álom. De az emlékek megmaradnak…

November elseje előtt

Mindenszentek és Halottak napja közeledtével járom a temetőket, ahol meglátogatom az ott nyugvó rokonaimat, ismerőseimet.
Kellemes azokban a temetőkben sétálni, ahol öreg, terebélyes fák alatt pihenhetnek az eltávozottak, hiszen ezek a fák szinte vigyázzák az alattuk pihenők álmát, az őszi színes levelek pedig szinte azt suttogják fülünkbe, hogy mi is múlandók vagyunk.

“Ilyen az ember.Egyedüli példány.”/Kosztolányi/

A sírok között sétálva olvasgatom a feliratokat és azon gondolkozom, mennyi élet, mennyi sors van itt eltemetve, bezárva a sírokba, ahova nem visz magával senki egyebet, mint a lelkét. Nincs két egyforma út.De mindannyian életútjuk végéhez értek.Van kinek ez az út hosszabb, másoknak rövidebb volt. Lehettek gazdagok, szegények, hatalmasok, egyszerűek .Már sose tudjuk meg, de nem is fontos.
Róluk írta a költő:

“Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
…hatnak tovább.
Képek,…már megdermedtek és örökre
szépek. /Kosztolányi /

Az élet üzenete
Halhatatlanságuk az élet egyik szép üzenete.Születéskor mindenki ajándékba kapja  a legnagyobb csodát, a földi Életet, mely egyszeri, megismételhetetlen.Vigyázzunk rá, okosan használjuk ki minden percét, és az elődeinktől kapott szikrát adjuk tovább,  megemlékezvén róluk  hálával, egy-egy száll gyertyával, virággal.
Mert bennünk élnek ők tovább. Ott vannak a gondolatainkban, cselekedeteinkben, mindenben, mindenütt.
A pislákoló mécses juttassa eszünkbe:
“Az élet fény, a fény szeretet, a szeretet az élet.”