2009 szeptember 19. | Szerző: kisiren |
Garai Gábor: Ősz elébe (1948)
Szétpattant ez a reggel,
kék buborék.
Hálózó víz-erekkel
oszlik az ég.
A láthatár gomolygó
ezüst ködök,
ökörnyálak selymébe
öltözködött.
Tollászkodik a fűben,
mint nagy madár,
s elszáll majd alkonyattal,
elszáll a nyár.
Jöhet még forró nappal,
éj, csillagok –
tavuk már jég, ha nyáron
nem ringatott.
Tarló érett szerelmünk
határa, mind
fölmagzottak felejtett
virágaink…
Most kell – hűs szél iramlik
Észak felől –
széles vizekre kelni
a tél elől.
Garai Gábor – Vadszőlő-virág
Délben a vadszőlő virága
elkezdett lassan hullani,
levelén halkan permeteztek
apró viaszos szirmai:
előbb csak egy-kettő gurult le
félszegen, szinte próbaképp
/bibéje utána mutatta
gömbölyű, fényes-zöld bögyét/,
de aztán, mintha hirtelenjött
indulattól borzongana,
megeredt a sűrűn lepergő
szirmok ezüstös zápora…
Ahogy megeredt, hírül adta,
hogy beteljesedett a nyár:
egy pillanat csak teljessége,
amíg legfőbb lángjában áll,
aztán kilobban- beleszédül
nyomban az őszbe kert s a rét:
s holnap az akác is elejti
lázbeteg, sárga levelét.
vadvirág
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: