Weöres Sándor: Estharang
Árnyék-inda szövődik a tájra.
Hazatér az ég piros bikája.
Tüzes ködben sétál le a lejtőn,
megpihen egy aranyszélű felhőn.
Sötét dombok bivalyként hevernek,
minden torony egy-egy őrző gyermek.
Kis harangok keveredő vére
rácsordul a házak tetejére.
Itt is, ott is kigyullad a csillag.
Faluvégen csacsifogat ballag.
Karcsú, szálas jegenyék homályán
szeretőjét várja a cigánylány.
Kövér csibor mozog a patakban,
alkonypírból csipkét ver a habban.
Csöndes a kert, még szellő se fut ma,
lelapul a lusta füst az utra.
De az erdőn fagyos vihar éled,
fellegekből épít hegyvidéket.
Messzi szélvész üzeni csatáját,
tépázza az alkony bóbitáját.
vadvirág