2009 augusztus 24. | Szerző: kisiren
Oly szép a nyár, ha távozik…
Lassú búcsú
Lassan, csendben már pakolgat,készülődik a hosszú útra, pedig nincs hozzá semmi kedve. Reggelente kicsit ráérősebben kel, már nem siet, de ahogy felkel , most is vidáman szórja sugarát mindenre, mindenkire.
Jó vele elidőzni, figyelni, hogyan ébresztgeti a világot, széles mosolyával, hogyan derít minket jobb kedvre, hogyan tölti meg az emberek szívét szeretettel, mintha mondaná: -Használjatok ki minden percet, élvezzétek még a nyár aranyló sugarát, melegét! Töltekezzetek, örüljetek még nekem, úgy, mint én nektek!
Aztán rámosolyog mindenre, megsimogat bennünket, mint ahogyan édesanyánk simogatott…Szép emlékeket akar itt hagyni, és magával vinni. Ilyen a természete, hiszen ő a mosolygós, vidám Nyár…
írta:vadvirág
Juhász Gyula: Aktuális strófák |
Oly szép az élet búcsúzóban, Oly szép a nyár, ha távozik, Oly szép az este a kioszkban És olyan szépek a mozik. /részlet/
|
| ||||||||||||||||||||||||||
vadvirág
2009 augusztus 21. | Szerző: kisiren
Szép erdei pillanat
Lassan alkonyodik. A nap lebukott a hegy másik oldalán.Minden csendesedik. Már nem csevegnek a madarak, mint egy-két héttel ezelőtt.Halkul az erdő.
Az út egy keskeny rét mellett kanyarog, amikor két hatalmas szarvasbika viadalára leszek figyelmes.Fiatal, gyönyörű példányok.egymás agancsaiba kapaszkodnak, próbálják bizonyítani, ki az erősebb legény.
Gyorsan nyúlok a fényképezőgépért, hogy megörökítsem e szép jelenetet, de észrevettek.Bekergetik egymást az erdőbe, ott folytatják a viadalt.
Hát lassan elkezdődik e nemes harcuk, melyben még remélem, máskor is tudok gyönyörködni…
______________________________________________
–Hű, de nehéz!
De ugye szép?
Megyek a barátomat meglátogatni,
remélem tetszik majd neki!
vadvirág
2009 augusztus 20. | Szerző: kisiren
SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ
Hallgass, fiam, atyád intelmére,
s ne vedd semmibe anyád tanítását!…
[Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,]
akkor nagy lesz száma élted éveinek.
Mese egy búzaszemről
A búzaszem nagyapóék kamrájában, egy hombárban lakott testvéreivel együtt. A hosszú télen sokat játszottak , meséltek egymásnak, hogy jobban teljen az idő.
Amikor beköszöntött a tavasz, nagyapó gondosan előkészítette a talajt, bement a kamrába, belemarkolt a búzaszemekbe, megsimogatta, becézgette őket, majd útjukra bocsájtotta, ekként:
-Mostantól az áldott anyaföld lesz az otthonotok! Érezzétek ott is jól magatokat,nőjetek nagyra , szaporodjatok gazdagon!
Telt, múlt az idő. A mag a földben kicsirázott, majd két szép zöld levelet hajtott,kibújt a földből.Körülnézett, nagyon elcsodálkozott, ahogy a szeme káprázott a napsütésben, majd ujjongva így kiáltott:
-De gyönyörű helyre születtem!
Jöttek az esőcseppek, megöntözték, megitatták, felfrissítették. A nap melegével simogatta, növesztgette, a szellő szárítgatta, a föld gazdagon táplálta, és hipp-hopp!-szárba szökkent.
Nagyapó elégedetten látta, hogy a búzaszem szót fogadott neki, ezért megsimogatta, biztatta.
-Nőj nagyra, még nagyobbra! Legyél erős, teremj gazdagon szemeket kalászodban!
A búzaszem bólogatott: -Így lesz!
És valóban. Nagy kalászt növesztett, tele szemekkel, melyet az ég felé fordított. Kecses, szép volt, jól mutatott barátai, a szépséges vadvirágok , a búzavirágok és pipacsok között, akikkel együtt sokat táncoltak , mikor a nyári szél furulyázott nekik, de sokat nevettek, játszottak is együtt , mint a jó barátok.
Egyik reggel a kalász a szemek súlyától lehajlott, alázatosan a föld felé fordult, jelezve, hogy szemei megértek.Így várta nagyapót, aki ismét meglátogatta, gyönyörködött csodálatos aranysárga színében, boldog volt a bő termés láttán.
Kezébe vette a kalászt, megdörzsölte, majd a kipergett magot unokáinak is megmutatta.
-Nézzétek gyerekek! Milyen egészséges búzaszem!Ha jól megfigyelitek, láthatjátok rajta Jézus képmását. Tiszteljétek e búzaszemeket, mert bennük ÉLET van! – A gyerekek csak ámultak, bámultak, keresték a CSODÁT. Nagyapó szavait egy életre megtanulták.
Reggel nótaszóval jöttek az aratók, learatták a búzát, majd a kicsépelt szemeket malomba vitték, ott megőrölték, nagyanyó pedig az új lisztből már kora reggel tekenőben tésztát dagasztott. A tésztából cipókat szakított, fehér konyharuhával kibélelt szakajtóba rakta, kelesztette, hatalmas karalábélevéllel borított lapátra tette,vizes kefével megcirógatta, majd kemencébe rakta.Ott a parázs melegétől jó ropogósra sült.
Amikor kihűlt, az új kenyér hátoldalára nagyanyó a késsel pici keresztet rajzolt, áldást és hálát mondott érte, végül megszelte.
De finom volt annak a kenyérnek az íze, illata! Még ma is érzem őket…
írta:vadvirág
Kányádi Sándor: Nagyanyó-kenyér
Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllőn
malom duruzsolt.
Megőröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
Örült neki a ház népe,
kivált nagyanyó.
Sütött is az új búzából
olyan kenyeret,
illatára odagyűltek
mind a gyerekek.
Azóta is azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.
Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér.
2009 augusztus 19. | Szerző: kisiren
Szép nyári napot!
Finom,
frissítő kávéval,
egy jó könyvvel,
és kellemes virágillattal…
” Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szívét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.”
/József Attila /
A csordás másnap és harmadnap is itta a pálinkát. Nem akart kijózanodni. Talán így részegségében történt, hogy meggyújtotta a házát.
A lángok akkor csaptak föl, mikor én hazafelé mentem az iskolából. A faluban nagy szaladgálás, kiabálás. A harangot félreverték. Az emberek kantákkal, sajtárokkal rohantak a tűzhöz. De a csordás háza egy-láng volt már akkor. Közel se lehetett menni.
A másik percben már az istálló tetejére is fölfutott a láng. Én mindent láttam. Az udvar sarkán álltam az utcán a jajveszékelő aszszonyok között.
Az istálló tetején az ajtó az udvar felől nyitva volt. Úgy szokott állni, hogy szabadon rakhassák be a szénát. Azon az ajtón egyszer csak megjelenik a Micó macska. Abban a pillanatban jelent meg, amikor a láng a tetőre futott. A szájában az egyik kölyke lógott.
Aggodalmas szemmel nézett széjjel. A kis kölyökmacska szétterpesztette a négy lábát, ahogy lógott. És az is lefelé nézett. Micó háttal ereszkedett le a falon. Letette a kölykét elénk a földre.
Aztán újra felszökött a Micó a falon, és megint megjelent egy kis kölykével. Azzal is lekúszott.
A láng akkor hirtelen elborította az egész tetőt. Recsegett, ropogott, pattogott a tető. A levegő szinte forrt az udvaron is.
De Micó mégis csak megint fölfutott a falra. Az ajtó akkor már nem is látszott. Micó keserves nyávogással ugrált ide-oda a lángok közt a fal peremén. Aztán egyszer csak egy nagy szökemléssel beugrott a lepedő nagyságú nagy vörös lángok közé.
Vártuk, hogy előjön-e?
De nem jött elő többé.
/Gárdonyi Géza:Micó/
A tűz varázsa
Ülök a farakás mellett, nézem, hogy egy gyufaszál szikrájától hogyan lobban be először a papír, majd a gyújtós, végül a száraz fa.
Nagyszerű tábortüzek jutnak eszembe , amit a gyerekekkel körülülve, vidám nótázás, viccelődés, gyerekzsivaj, történetek mesélése tett nagyon hangulatossá, emlékezetessé.A tábori élet vidám velejárója volt.Felejthetetlen élmény.
A tűz mellé leülni mindig kellemes, pihentető. Valami békés nyugalom szállja meg az embert, amikor nehéz batyuját letéve, felszabadul, megkönnyebbül.
Ahogy nézem a szikrából fejlődött lángot,hallgatom pattogó, recsegő zenéjét, elrévedezek…Milyen hevesen ,lobogva ég, újabb és újabb szikrákat szórva, majd a szikrák lehullanak, kihunynak , hamuvá válnak.
Eltűnődöm..Mennyi mindenhez kell életünk során” a szikra”.Egy feladat, probléma megoldása mennyire függ attól is, hogy idejében érkezett-e az a bizonyos szikra, mely a megoldást lehetővé tette.
Nézem a tűz izzó, vörös szoknyáját, mely tör felfelé, egyre magasabbra, szórva a szikrákat, majd egyre kisebb lesz, erejét veszti, már csak pislákol, de még erőlködik, majd elalszik, hamuvá válva.
A lángoló , vörös jelenséget felváltja ismét a sötétség.Ragyogott,világított, tündökölt, majd megsemmisült.
Ilyen az élet is…
Augusztus, nyárutó |
Augusztus, nyárutó…
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Némán, szorongó szívvel nézem én
Ott fenn egy fagyos, zuzmarás ajak
A forró csillagokra rálehel, –
S hullnak, mint itt lenn a falevelek.
A csillagok hamarabb kezdik el…
Mi jön? Mi megy?
Mi hull le még?
Nem volt a csillaghullásból elég?
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Jelek, csodák…
Némán, szorongó szívvel nézem én.
Egy új teremtés reggele előtt
Ez tán az Isten vajúdó, szent láza
És itt lenn nincs, aki megmagyarázza.
/Reményik Sándor /
A változás jelei…
A teraszon ülve figyelem az augusztusi reggelt.Milyen más, mint egy-két héttel ezelőtt! Nehezebben ébredezik, lassan nyitogatja szemét a nap is.Ráérnek, nem kell sietniük, hiszen dolguk nagy részét elvégezték: a búzát learatták, begyűjtötték, biztosítva ezáltal az embereknek a kenyeret, a gyümölcsök, zöldségek többsége is megérett.
Jóval csendesebb már ez az ébredés, mint a korábbiak. A madarak sem csevegnek annyit, fiókáikat felnevelték, kitaníttatták őket, a fészekből kirepültek.Pár fecske nézelődik a villanydróton, illedelmesen köszöntenek, kezdenek összejönni, tervezgetni a nagy út előtt. Vajon kinek sikerül majd időben útra kelni, hogy a tél elől megérkezzenek választott hazájukba?
A virágok próbálkoznak még pompázni, de sok közülük befejezte életét ebben a nagy szárazságban.Szépségük már rövid életű, nem tartós.Talán érzik ezt ők is…
A reggeli harangszó is rekedtebben bimmbammozik, ahogy áhítatra szólítja a hívőket, akik reggeli imájukban hálát adnak az új nap eljöveteléért.
Hiába. Érezni már ezekben az nyárvégi reggelekben az iskola üzenetét, mely készülődésre biztat, hiszen a csengő is ébredezik, reszeli torkát, készül az új feladatára: lassan-lassan becsenget, kezdődik az iskola…/Sok emberke bánatára…/
“Iskola, iskola,
ki a csoda jár oda?”
vadvirág
2009 augusztus 9. | Szerző: kisiren
09.08.09.
Kellemes, szép nyári vasárnapot !
-Ébresztő gazdikám!
– Most aztán én ismerkedem Betűországgal,
és minden betű titkát megfejtem!
Mert kíváncsi vagyok rá,
mi van ide leírva…
– Ki játszik velem?
-Itt vagyok!
Keress meg!
Kukucs…
vadvirág
2009 augusztus 8. | Szerző: kisiren
09.08.08.
Érc legyél…
Ne légy ma ez holnap emez
s jövőre ismét mást szemezz.
Érc légy mely mindig egy marad
ne törmelék – dirib – darab.
(Ibsen)
Elindulunk, elindulunk, az égbe megy a vonatunk,
S az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka,
Vonatunk kattogó zaja.
Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.
Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk,
Nagy utazás az életünk…
/dalszöveg /
Ahogy a folyó hömpölyög lefelé a hegyből, sodorva magával a fickándozó vízcseppeket , görgeti a makacs köveket, kavicsokat, úgy folynak el nekünk is napjaink, éveink, meg nem állva, szüntelen.
Közben a folyó is lerakja hordalékának egy részét, mint ahogyan mi is könnyítünk terheinken.
De a mozgás, a folyamat nem szűnik…
vadvirág
2009 augusztus 7. | Szerző: kisiren
09.08.07.
Diák marad az ember…
Ah vége, vége! Vagy ki tudja?
Diák marad az ember, amíg él,
Leckéjét a sírig tanulja:
Nehezebbet folyvást a réginél!”
(Reviczky Gyula)
Meglepetés…
Tegnapelőtt kedves látogatóim voltak, majd tegnap is összefutottam velük egy gitárkoncerten.
Még a kezdés előtt ismét odajött hozzám egyikük, és arra kért, üljek neki modellt, szeretne lerajzolni.(Művésznek tanul, ráadásul festőnek is , és zongoristának is.Mindig nagyon ügyes keze volt, kitűnt alkotásaival társai közül.De tulajdonképpen rá mondhatni, hogy mindenből ügyes volt.)
A kérésen kicsit mosolyogtam, de azért igent mondtam neki.Kíváncsi leszek az eredményre.
Eddig kétszer volt hasonló az életemben. Egyszer egy festő nagybácsi rajzolt le, aztán egyik hallgatóm beszélt rá, hogy megörökít, de ő fényképről dolgozott, a tablókép volt a minta számára.
Csuda aranyos, ragaszkodó gyerek ez a G., holnap délután az ő fellépésére megyek, zongorázni fog, a lelkemre kötötte többször is, hogy okvetlenül menjek el.
Nagyon melegszívű, ragaszkodó gyerek. Biztosan kellemes lesz a játékát hallgatni…
vadvirág
2009 augusztus 25. | Szerző: kisiren
Jó reggelt!
Boldog, szép napot!
Mosolyod…
Mely szívből fakad,
Aranyozza be arcodat.
/ Reményik Sándor /
vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X