• kisiren
• 2009. augusztus 4. kedd

 AUGUSZTUS- NYÁRUTÓ- ÚJ KENYÉR HAVA

“aranyat izzó augusztus…” 

Fülledt, meleg volt az elmúlt éjszaka is. Ilyenkor még nyitott ablaknál is nehéz aludni. Minden nesz behallatszik, zavaró lehet. Így volt ez most is. 

Nyári estéken szeretem hallgatni a tücsök muzsikáját, valami nagyon kellemes, nyugtató hatása van. Az éjjel azonban arra ébredtem, hogy fergeteges éjjeli zenét adnak, mintha az ablakban recsegtetnék lábukat, egy egész zenekar.

Felébresztettek, először még élvezettel hallgattam őket, aztán már sehogy sem tudtam tőlük elaludni,  kénytelen voltam muzsikájuk elől másik szobába menekülni. Így csak halk zene ringatott el új álmomba, és hagyott éjjel háromkor még kicsit szunnyadni…

vadvirág

Az augusztus régi neve a rómaiaknál „Sextilis” volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot. 

/részlet/

Megtérnek a tengertől, a hegyek közül, az idegen, nagy városokból, ahol minden olyan különös, a reggeli teához sült szalonnát adnak, s az emberek nem veszik le kalapjukat, ha belépnek egy üzletbe, s a hölgyeknek nem csókolnak kezet: megtérnek a világból, lelkesen és hadarva adnak elő, két kézzel csomagolnak ki kagylót, melyben a tenger zúg, egy nő szemének emlékét, amint Velencében a vaporetto fedélzetén visszanézett, újfaja ruhafogast, amilyet nálunk nem ismernek.

Langyos a Küküllő

vize, mint a vászon,

egy nagy szövőszéken

fordul át a gáton.

Lenn a gát alatt az

ezüst zubogóban

fürdik az arany nap,

most van lenyugvóban.

S még lennebb növekvő

árnyukkal a fűzfák

a lassuló folyót

át meg átalússzák.

Ott egy kislegény is

prüszkölő lovával-

úsztat a Küküllőn

ő is át meg átal.

Maradna még a nap,

de nőnek az árnyak;

kár, hogy nemsokára

vége lesz a nyárnak

 Csukás István: Nyárutó 

(részlet) 



Lassan véget ér a nyár.

Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot

növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán elömlik

a nagyszoba hátsó faláig, a fehér tükörben tûnõdve

visszadereng: örök hófalról az örökös napfény.

Tudjuk, de még nem törõdünk vele, látjuk, de még másfelé

nézünk, az út közepén túl, a nyár közepén túl,

de már hibátlanul együtt, mint a szél és a lomb.

Darázs reszket és elélvez a gyümölcsillatban, édes, édes õsz jön,

felhangolt idegeket zsongató, érett ízeket kortyoltató.

Reményik Sándor

Augusztus, nyárutó

Augusztus, nyárutó…

A Göncöl tengelye,

Mint roppant égi óramutató,

Némán, merőn mutat már ősz fele

Kigyúlt hajók

Suhannak át az égbolt tengerén,

Némán, szorongó szívvel nézem én

Ott fenn egy fagyos, zuzmarás ajak

A forró csillagokra rálehel, –

S hullnak, mint itt lenn a falevelek.

A csillagok hamarabb kezdik el…

Mi jön? Mi megy?

Mi hull le még?

Nem volt a csillaghullásból elég?

Kigyúlt hajók

Suhannak át az égbolt tengerén,

Jelek, csodák…

Némán, szorongó szívvel nézem én.

Egy új teremtés reggele előtt

Ez tán az Isten vajúdó, szent láza

És itt lenn nincs, aki megmagyarázza.