2009 július 31. | Szerző: kisiren |

” A mosoly a lélek megcsillanása.”

 

Nyári ébredés

 A teraszon kávézva figyelem Nyár asszonyság ébredését,

ahogy átsuhan a házak,

fák, kertek fölött,

megölelve őket,

reggeli puszit nyomva homlokunkra.

Megcirógat, megsimogat mindent,

mindenkit,

majd lángoló,bő,

vörös szoknyáját szétteríti.

 

                      

 Aztán hirtelen előbújik Szél úrfi,

belekap e vöröse lángoló szoknyába,

és fújja, fújja,

lebegteti enyhítve a júliusi forróságot.

Lassan Július már csomagol,

letelt az ideje.

Távozik testvére,

a Június után.

 

                                 

Vendég

Hangtalanul érkezett,

szinte csak besurrant a konyhába,

ahol az ebédet készítettem.

Nem szólt,

leült csendben,

és figyelte,

hogyan készítem el a lecsó alapot a paprikás halhoz,

melyhez most jóval kevesebb paprikát,

paradicsomot,

és egy fej hagymát használok,

bőven ízesítve paprikakrémmel.

Ráfektetve a halszeleteket,

míg sült,

beszéltem hozzá,

de ő nem válaszolt,

csak ült némán.

Mire elkészült a halpaprikás,

már szedelőzködött.

Próbáltam marasztalni,

ebéddel kínálni,

de ő csak a fejét rázta,

hogy mennie kell.

Felállt,

indult,

majd visszatekintett ,

pajkos, huncut szeméből láttam,

hogy jó volt itt lenni,

majd tovasuhant.

Ő volt a Csend…

írta: vadvirág