2009 július 6. | Szerző: kisiren |

Ha végre itt a nyár,

és meleg az idő…”

 JÚLIUS -NYÁRHÓ – ÁLDÁS HAVA

/csépelő /

                                   

                                     ” Búza, búza, de szép tábla búza..”

Milyen szép kifejezés: áldás hava! Áldásos, hiszen ekkor takarítják be az új kenyérnek való búzát, melyből sül majd a finom kenyér, az Élet, ahogyan régen hívták a falusi emberek.

Áldás kísérte munkáját a magvetőnek, aki a magot előre  alaposan megművelt földbe elvetette, majd ápolta, gondozta, betakarította, megőrölte, végül kisült belőle a finom kenyér. Munkájában ha a természet segítette, áldás, szerencse kísérte.

Milyen egyértelmű, hogy ma már nem hiányzik soha  a mindennapi kenyér az asztalról, pedig nem volt ez mindig így. A világon hányan éheznek még most is, mit nem adnának egy darabka kenyérért!

———————————————————————————————-

Természetes, ha nyár, akkor sok-sok gyümölcs is érik, ami ugye hízlaló, de hát ki tud ennek ellenállni? Csak élvezni lehet őket, és a fáról a rigókkal együtt csemegézni, mint most, amikor finom baracklekvárt főztem, délután pedig következik a meggy.

Gyerekkoromtól imádom a gyümölcs minden változatát. Nagyszülők, szülők kertjében folyamatosan értek, így volt mindig utánpótlás.Mennyi szép emlék fűződik azokhoz a kertekhez is!Gondolatban sokszor ülök egy-egy fán, és hallgatom a csend szavát, figyelem, milyen is a világ onnan fenntről…

A nyár másik nagy ajándéka a gomba.Nagyon finom, ebédközben toppantak be barátnőmék, meglepve jó hazai gombával,hiszen tudja, hogy szeretem, hozzá friss fürjtojással.Lesz mivel szórakoznom estig.De nagyon megéri…

Ballag a Küküllő,
meg-megállva baktat,
szúnyogokat fogdos
a kicsi halaknak.

Vén bivaly módjára
olykor kedve szottyan
el-ellustálkodni
a nagy kanyarokban.

Sütteti a nappal
hosszasan a hátát.
Ha ott lennél, mélye
legmélyét is látnád.

Ám a lustasága
csak amolyan látszat.
Ilyenkor gyűjti be
illatát a nyárnak.

Aztán jön a szellő,
s csillagokig szárnyal
a nyári Küküllő
esti illatával.

/Kányádi Sándor /

 

Ha én zápor volnék,
égig érő zápor,
áztatnám a földet
istenigazából.

Hogyha napfény volnék,
melengető napfény,
minden sugaramat
széjjel teregetném.

Ha én harmat volnék,
minden reggel s este
lábujjhegyen lépnék
bársonyos füvekre.

Hogyha szellő volnék
erdőn, mezőn átal
járnék a virágok
finom illatával.

Kislány vagyok, s ezért
harmat, napfény, zápor
s a vidám szellő is
igaz, jó barátom.

/ Kányádi Sándor /

vadvirág