2009 június 17. | Szerző:

 



 


“Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, s a nap nevet,


elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat.”


/Republik /


 


vadvirág

Címkék:

2009 június 17. | Szerző:

 Szép napokat!



 


“Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban.


 A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést. “


/Einstein /


 


vadvirág

Címkék:

2009 június 16. | Szerző:

 Dsida Jenő

Jó éjszakát

Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!

Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat –
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!

Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!

Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom…
Jó éjszakát!

 

vadvirág

Címkék:

2009 június 16. | Szerző:

 A néma család…

Milyen aranyosak, ahogy figyelik a mama minden mozdulatát, tekintetét, mellyel küldi az üzeneteket feléjük. És mennyire szófogadóak még ők is ebben a korban, mint a kisgyerekek.Itt még a mama szava szent.

Pedig nem hápog nekik, nem beszél hozzájuk, hiszen néma. Ezért szerették a falusi portákon  is, mert hangja sem volt.

Egyszer a lóistálló tetejéről jött elő a kacsamama egy csomó néma kiskacsával. Oda rakta fészkét.A mama lerepült, a kicsik lepotyogtak. Aztán elkeveredtek a sok ezer kacsa között, feltalálták magukat, de azért külön életet éltek.

A gácsér/fiú/ hatalmasra nőtt, csodálatos, nagy mája volt.

Az ottélő állatok színes palettáján egy érdekes színfolt volt…

 

írta: vadvirág

 

Címkék:

2009 június 16. | Szerző:

 S mint édesanyám, ringatott, mesélt…



 



József Attila
A Dunánál







1
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt – néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.


2
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk – ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.


3
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt –
ez az elmulás. Ebbol vagyok. “Meglásd,
ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok eros,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős –
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövovel – mai magyarok!
… Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.


1936. jún.


——————————————————-




Pakolgatok. Hamarosan elutazom hosszabb időre, így a billentyűk addig pihenni térnek, s mivel ott nemigen lesz internetezési lehetőség ahová utazom, így a blog  aludni tér.Remélem, szépekről álmodik majd, aztán elmeséli mindezt nekünk is…


vadvirág


 

Címkék:

2009 június 16. | Szerző:

 


 Reggeli kalandozások…



 Milyen friss, üde, ki korán kel, és örömmel gondozza az ébredő állatokat, növényeket…


 



 Míg más harmatos virágot szed, hogy köszöntsön vele valakit…Egy kislány jut eszembe róla, akinek az édesanyja, és más közeli hozzátartozója is e napon született, és nekik vinne most virágot…


 


 


                   


 Lám az ügyeskedő pandák, mennyire szeretnének fára mászni. Még az sem veszi el kedvüket, ha néha nagyokat pottyannak a földre…Fő az igyekezetük!


 


-Ha én ezt a pipit elkaphatnám!- gondolja Cili, de nem  mer hozzányúlni, mert jólnevelt, tudja , mit szabad, mit nem. Igaz, a csibe sem ijed meg az árnyékától…


 


 Micsoda kecses tartású, szép család!A kiscsikó a mamát egy percre sem hagyja, mellette érzi magát biztonságban. Intelligens állatok.


 


vadvirág


 

2009 június 15. | Szerző:

 


Jó volna…


Dsida Jenő: Mosolygó, fáradt kívánság

Jó volna ilyen édes-álmosan
ráfeküdni egy habszínű felhőre,
amíg az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, bíborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kín,
álmot súgna illatosan, ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám, haraggal,
csak mosolygva suttogná a szélben:
szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.


 


vadvirág

Címkék:

2009 június 15. | Szerző:

 


 Legyen boldog,


vidám a napod ragyogó napsütéssel,


madárdallal,


 finom virágillattal!



 “És akinek szép a lelkében az ének


az hallja a mások énekét is szépnek.”


/Babits /


vadvirág

2009 június 14. | Szerző:

Szép vasárnapot!


 



-De érdekes a világ! -csodálkozik Ciluska.


 




                  


 


Úgy emlékszem rég
Talán gyermek voltam még
Nem tudtam a szép
Érdek nélkül mennyit ér
Nem tudtam a csend
Ha túl hosszú mit jelent
S nem tudtam a jó
Kitől elfogadható.


/Karthago /


 


vadvirág




 

2009 június 13. | Szerző:

 



Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.


/Tóth Árpád /


 


vadvirág

Címkék:

Legutóbbi hozzászólások

Kategória

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!