2009 május 10. | Szerző: kisiren
Gyógyító természet
Ez a nyárias meleg a szabadba csábít.Szinte hallom a fák, az erdő, a virágok hívó hangját.Ilyenkor nem lehet nekik ellenállni.Árnyas fák alatt sétálok, a fák lombkoronái összeérnek fölöttem, mintha ernyőt tartanának fólém.Nagyon kellemes , megvéd a nap égető sugaraitól.
A patakhoz érve halk csobogás hangja, mint egy halk szimfónia zenél. Muzsikájához egy-egy énekesmadár dala csatlakozik.Énekük mindig elbűvöl.
Aztán a levegőben kavargó akác-,olajfa és egyéb vadvirágok csodás illata kavarog. Nem győzöm beszippantani, élvezni. Nincs az a varázsló, aki ettől külömb parfümöt tudna kotyvasztani.
Nézem a sétáló embereket, gyerekeket.Mindenki nyugodt, csöndes, élvezi a természet ajándékát.Mintha nem is azok az emberek volnánk, mint egy-egy pörgős, rohanó napon. A természet gyógyító hatása csodákat tesz velünk… Békét, nyugalmat lop lelkünkbe.Használjuk ki, amikor csak lehet.Boldogabbak leszünk tőle.
vadvirág
2009 május 10. | Szerző: kisiren
MÁJUS
Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.
/Radnóti Miklós /
Termő ékes ág, te,
jó anya,
életemnek első
asszonya,
nagy meleg virág-ágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,
benned kaptam első
fészkemet,
szívem a szíveddel
lüktetett,
én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egyet.
/Weöres Sándor/
Hiányoznak a kis kedvenceim, nem jöttek vissza, pedig ilyenkor már minden reggel a fürdőszoba ablakában csiviteltek boldogan, jöttek elújságolni a híreket.
E tavaszon azonban nem érkeztek vissza. Vajon mi történt velük, hol érhette őket baj? Hiszen az elmúlt ősszel nagyon sok fecske elpusztult a hideg miatt.Talán ők is?A fészkük üresen árválkodott az eresz alatt, várta kedves lakóit…De hiába.
Most úgy látom , új lakók költöztek bele.Nekem azonban nagyon hiányoznak ficserékelésükkel együtt.Olyan boldogok, vidámak voltak mindig, és milyen aranyosak, amikor a fiókáikat tanítgatták, nevelgették.
Sokkal kevesebben vannak az idén..Pedig de sok férget eltudtak pusztítani, milyen ügyesen tudtak csemegézni röptükben.
Pompáznak a szebbnél szebb mezei virágok a réten, ebben a nyárias tavaszi napsütésben.
Szoknyájukat meg-meglibbenti a májusi szél,
ők pedig kacagva hajladoznak,
táncolnak,
integetnek felénk.
Milyen színes kavalkád ,
milyen finom fűszeres-édeskés illat ,
nem lehet betelni velük…
Hát nem megenni való?
Nem csak a színe gyönyörű,
de az íze is fenséges,
ennek a sokak által kedvelt gyümölcsnek,
mely kínálja magát a kosárban,
ahogy huncutul mosolyog:
-Kóstolj meg!
Finom vagyok…
vadvirág
2009 május 6. | Szerző: kisiren
A legnagyobb Kincs
Kaphat-e nagyobb Kincset egy Édesanya,
mint egy édes,
csöppnyi Emberkét,
aki azért született a világra,
mert várták…
nagyon …
Csöppnyi Emberke!
Legyél nagyon boldog,
Szüleidnek Kedves Gyermeke,
testvérednek jó testvére!
Ragyogj,
mint a csillag,
szereteteddel simogass,
mint a napsugár!
vadvirág
S lettem új fény, csillag – szülvaők boldogsága.
vavadvirág
v
a
vaddvirág
Oly jó veled, fiam
Milyen szerencsés vagyok, hogy itt vagy nekem
Szeretem okos kis arcod, amikor komolyan mesélsz
Szeretem gyermeki mosolyod, amikor felnevetsz a világ kusza menetén
Szeretem a szemed, amikor érzelmektől lobban lángra
Szeretem az eszed, ahogy rácsodálkozik a mára
Szeretem ötleteidet, amikor újraalkotod mindazt, amit látsz
s álmaid varázsos világát
Hányan sóhajtják, hogy nincs mit mondaniuk gyermekeiknek
alig várják, hogy kilépjenek az ajtón
Neked tudnod kell, számomra öröm veled az élet
S azt kívánom, együttlétünk sose érjen véget.
Ahogy felnősz, nem csupán imádott fiam maradsz
de legdrágább barátom is
Anyádnak lenni büszkeséggel tölt el
S szeretetem irántad
csak nőni
Oly jó veled, fiam
Milyen szerencsés vagyok, hogy itt vagy nekem
Szeretem okos kis arcod, amikor komolyan mesélsz
Szeretem gyermeki mosolyod, amikor felnevetsz a világ kusza menetén
Szeretem a szemed, amikor érzelmektől lobban lángra
Szeretem az eszed, ahogy rácsodálkozik a mára
Szeretem ötleteidet, amikor újraalkotod mindazt, amit látsz
s álmaid varázsos világát
Hányan sóhajtják, hogy nincs mit mondaniuk gyermekeiknek
alig várják, hogy kilépjenek az ajtón
Neked tudnod kell, számomra öröm veled az élet
S azt kívánom, együttlétünk sose érjen véget.
Ahogy felnősz, nem csupán imádott fiam maradsz
de legdrágább barátom is
Anyádnak lenni büszkeséggel tölt el
S szeretetem irántad
csak nőni fog
hozzon bármit az élet!
fog
hozzon bármit az élet!
Szeresset
„Azért, mert szerettek – jöttem a világra,
S lettem új fény, cs
„Azért, mert szerettek – jöttem a világra,
S lettem új fény, csillag – szülők boldogsága.
Szeressetek, mindig igaz szeretettel,
A kincsetek vagyok
Pici kincs, de: Ember!”
illag – szülők boldogsága.
Szeressetek, mindig igaz szeretettel,
A kincsetek vagyok
Pici kincs, de: Ember!”
ek, mindig igaz szeretettel,
A kincsetek vagyok
Pici kincs, de: Ember!”
2009 május 5. | Szerző: kisiren
Radnóti -év
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, |
mint alma magházában a négerbarna mag, |
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, |
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. |
De aki egyszer egy vad hajnalban arra ébred, |
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, |
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, |
annak szép, könnyüléptû szivében megterem |
az érett és tünõdõ kevésszavú alázat, |
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekérõl, |
az már egy messzefénylõ szabad jövõ felé tör. |
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, |
merengj el hát egy percre e gazdag életen; |
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, |
a világ ujraépül, – s bár tiltják énekem, |
az új falak tövében felhangzik majd szavam; |
magamban élem át már mindazt, mi hátravan, |
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem |
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem: |
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. |
Hol azelõtt az angyal állt a karddal, – |
talán most senki sincs. |
/Radnóti Miklós:Sem emlék, sem varázslat/
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
/Radnóti Miklós: Nem tudhatom /
vadvirág
2009 május 3. | Szerző: kisiren
“Mama kérlek meséld el nekem…”
Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném.
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám.
Ó ha cinke volnék,
útra kelnék, hömpölygő sugárban
énekelnék –
minden este
morzsára, búzára
visszaszállnék
anyám ablakára.
Ó ha szellő volnék,
mindig fújnék,
minden bő kabátba
belebújnék –
nyári éjen
fehér holdsütésban
elcsitulnék
jó anyám ölében.
Ó ha csillag volnék,
kerek égen,
csorogna a földre
sárga fényem –
jaj, de onnan
vissza sose járnék,
anyám nélkül
mindig sírdogálnék.
József Attila
Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
dalos leánya volt anyám.
Tavaszi napfényért rajongott
s megsiratta a hulló lombot
késő szeptember alkonyán.
Meleg sugár, vonuló felhő
szívébe mind nyomot hagyott,
könnyeket csalt vagy dalt fakasztott –
/Áprily Lajos/
Devecseri Gábor : ANYÁK NAPJÁN, ÉDESANYÁM…
Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy azután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.
Anyák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám: menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek szemedben…
Én ezért most, mondd, mit tettem?
Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk.
Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból:
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!
Mindig, mint a mai napon:
vígság legyen asztalodon!
Zenét hozok tenyeremben,
patak csobog énekemben.
Legszebb éjjel leszek álmod,
ahogy titokban kívánod:
künn a mezőn csikó szalad,
a patakban az aranyhalak.
2009 május 3. | Szerző: kisiren
MÁJUS
TAVASZUTÓ-ÍGÉRET HAVA-PÜNKÖSD HAVA
Gyöngyvirágos, víg májust!
A „május” hónapnév eredete igen zavaros. Eredetileg volt egy görög Maia istennő (a szó maga görögül „anyókát” vagy „dajkát” jelent), akinek Zeusszal volt viszonya, s ebből született Hermész isten. Aztán volt külön a rómaiaknak is egy Maja nevű istennőjük, Vulcanus isten neje, a tavaszi termékenység istennője. Végül volt egy „deus Majus” istennév, ez a „magnus” (nagy) szó fokozásából eredt, és „hatalmas, nagy istent” jelentett, vagyis Juppiternek volt a mellékneve. A Julianus naptárreform idején, ahogy a márciust Marsnak, az áprilist Venusnak, ugyanúgy a májust Juppiternek szentelték, s elnevezték „mensis Majus”-nak. A hozzáfűződő rituálék azonban a két termékenységi istennő kultuszához kapcsolódtak. Így például a római Maja istennőnek május elsején egy vemhes emsét áldoztak ünnepélyes körmenet után, s ezt az emsét elnevezték „majalis”-nak. A középkorban az emseáldozat elmaradt, de maga az ünnepség mint „majális” fennmaradt. Maja istennő neve különben egy más formában is megmaradt. A rómaiak ugyanis „Majestá”-nak (a görög „megista” = legnagyobb) is nevezték, s az eredetileg csupán ennek az istennőnek kijáró „majesta” címet később más istenségekre, sőt földi uralkodókra vagy pedig általában „fenséges” fogalmakra is kiterjesztették. Ez újra egyik példája a címek devalvációjának.
|
Tóth Árpád: Május |
|
Májusnak dallama van, melyet a nemzetközi dalszerzők hasztalan igyekeznek lekottázni. Már mindent megkíséreltek e célból: de mindig csak dallamos zenebona lett belőle, célzásokkal a gyöngyvirágra és a mérsékelten viszonzott szerelemre. Az igazi májusi dallam mélyebb, s egyáltalán nem érzelgős. Van benne valami a földrengésből. De van benne valami a halál neszéből is. Félelmes hónap. Okos öregek nem szeretik, óvatosan élnek ízeivel, fényeivel és illataival, lehetőleg elbújnak vagy elutaznak előle.
|
Juhász Gyula: Május ünnepe |
|
2009 május 11. | Szerző: kisiren
Amíg érik a mag,
lassan, jó nap alatt,
– könnyű kis pipacsok
szirma, lángja lobog,
amíg érik a mag.
Messze virítanak.
Lenge szirmaikat
rázva vérpirosan,
mag felett magasan,
messze virítanak.
Tőlük piros a táj!
_”Ime itt van a nyár!”
Őket nézegetik,
szép csokorba szedik.
Tőlük piros a táj.
A zöld búzamezők,
észrevétlenek ők!
De lehull a pipacs,
s felragyognak a nagy
érett búzamezők!
/Váci Mihály:
Pipacsok a búzamezőben -részlet/
vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X