2009 május 26. | Szerző: kisiren
“A gyermekmosoly olyasmi,
mint a tetoválás:
örökre szóló műremek.”
Ez a nap is elballagott a többi után,
ideje lepihenni.
Jó éjt!
vadvirág
2009 május 25. | Szerző: kisiren
Jó reggelt!
…frissítő kávéval,
finom erdeiszamócával,
melynek zamata,
illata fenséges,
utánozhatatlan…
…és gyönyörű búzavirággal.
vadvirág
2009 május 24. | Szerző: kisiren
A győztes dal…mely gyönyörű…
Kell még egy szó, mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér,
Az úton majd néha, gondolj rám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár.
Nézz rám, és lásd, csillagokra lépsz,
Nézz rám, tovatűnt a régi szenvedés.
Hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény,
Tudod jól, hova mész, de végül hazatérsz.
Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, én várok rád,
Ahol véget ér az út!
Úgy kell, hogy te is értsd, nem indultál hiába,
Az a hely, ahol élsz, világnak világa,
Az égigérő fának, ha nem nő újra ága,
Úgy élj, hogy te legyél virágnak virága.
Szállj, szállj, sólyom szárnyán,
Három hegyen túl!
Száll, szállj, ott várok rád,
Ahol véget ér az út!
Nézz rám, s ne ígérj,
Nézz rám, sose félj,
Ha nincs hely, ahol élj,
Indulj hazafelé!
/dalszöveg a Honfoglalás c. filmből/
vadvirág
2009 május 24. | Szerző: kisiren
Szép napot!
Ritmus…
“Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodálatosabb dolog? “
vadvirág
2009 május 23. | Szerző: kisiren
“Nincs csodálatra méltóbb az embernél.
Bánj vele ezen érdeme szerint.”
vadvirág
2009 május 22. | Szerző: kisiren
Kellemes péntek reggel,
ahogy a kerten végig surranó napsugarak simogatják a virágok szirmait, felébresztve őket álmukból,
azok pedig nyújtóznak egy nagyot, majd szirmaikat kitárják az arra repülő rovarok fogadására,
és ontják,
ontják finom illatukat.
Most a legkellemesebb a nőszirom illata.
Oly jó ilyenkor a kerttel együtt ébredni…
vadvirág
2009 május 21. | Szerző: kisiren
Egy kiskanál meséi…
1.
A teraszon ülve kavargatom a kávémat, élvezve a májusi reggel szépségét,a nap ragyogását, a virágok kellemes illatát,mellyel nem tudok betelni, közben figyelem a reggeli ébredést, ahogy hangosabb lesz a környező természet, az utca…
-Akarod, hogy meséljek?-kérdezi kedvenc kiskanalam, ahogy táncot jár a gőzölgő kávéban, majd perdül egyet, megáll, és csevegésbe kezd…
Emlékszel még a nagy üveges ládára, amiben laktam a testvéreimmel?Finom selyemmel voltak bélelve a rekeszek, ahol pihentünk, ha éppen nem voltunk szolgálatban.Én a kis testvéreimmel laktam együtt, egy barátságos sarokban.Még asszonyom kapott minket férjhezmenetelekor szüleitől ajándékba.
Sok-sok kézben megfordultunk.Volt közöttük puha, kellemes tapintású, de volt közöttük rideg, hideg kéz is.
Ha nagy ebédekre, vagy vacsorákra készültek gazdámék, akkor a lányok sokáig simogattak, dörzsölgettek bennünket, hogy ragyogó fényesek legyünk. Ezt nagyon szerettük, jó volt érezni a puha ruha simogatását. Aztán felraktak minket az asztalra, ahol a szép tányérok és poharak között büszkén feszítettünk, élveztük a csillogást, közben sok-sok érdekes történetet hallgattunk…
Pipi
Ő egy kisfiú volt a tanyából.Nagy családban éltek, tanulni nem szeretett, nem is volt még irkára, könyvre se pénzük, így csakhamar libapásztor lett belőle.Ettől azonban jobban szeretett gazdámék hatalmas kertjében segédkezni az öreg kertésznek. Ilyenkor annyi gyümölcsöt ehetett, amennyit akart, és ő azt nagyon szerette.
Egyik alkalommal felküldték valaminek a “nagy házba”, amit mindig csodálattal megbámult.Figyelte a lányok sürgését, hallgatta asszonyomék beszélgetését, amit sokszor nem értett, de tátott szájjal nézte őket, szívta be finom illatukat.
Most éppen a mi simogatásunkat végezték, készülve a vendégek fogadására.Pipi csak állt, nézett minket, mint aki ilyen csillogást még sosem látott.
-Mit kell azokat a kanalakat annyit dörzsölgetni?-csodálkozott magában Pipi-Az én anyám gyorsan elmossa, és kész.Igaz nincs is csak pár alumínium kanalunk, meg egy fakanál, de hát nekünk sokszor még az is sok, mert nincs mit enni vele-töprengett a szöszi fiúcska.Aztán egy olyan pillanatban, amikor senki nem látta, a tálcára készített, gondosan kifényesített kiskanalakból elcsent egyet, pont engem.Belecsúsztatta kelebébe, és gyorsan elrohant.
A kerekes kútnál megállt, körülnézett, nem látja-e meg valaki, és óvatosan benyúlt az inge alá, ahonnan elővette féltett kincsét,a kiskanalat.Nézegette, forgatta, élvezte, hogy ragyog a napsütésben,simogatta, becézgette.
-No, te most már az enyém vagy!-mondta neki, majd óvatosan visszacsúsztatta oda, ahonnan elővette.Aztán folytatta útját a kertész házikója felé, ami a kert közepén állt. Az öreg a lehullott körték felszedését bízta rá.Ezt nagyon kedvelte, mert teleehette magát finom, édes körtével, így otthon már a semmiből neki kevesebbet kellett osztani.
Hajlongás közben gyakran megfogta rejtett kincsét, hogy megbizonyosodjon róla, meg van-e.Aztán telt az idő, ő pedig azt érezte, hogy a kiskanál kezdi melegíteni.
Egyre jobban, a végén már szinte sütötte a bőrét.-Mi bajod Pipi?- kérdezte az öreg.-Semmi- válaszolta egykedvűen, pedig akkor már úgy érezte, hogy lázas, nagyon melege van,kiváltképp, ha anyja nehéz kezére gondolt, amivel elrakta, ha valami rosszat csinált.
-Mi lesz ebből, ha megtudják, hogy ő lopott?-tűnődött.Pedig itt nagyon jó dolga van, nem szeretne innen kiesni.
Aztán gondolt egyet, és már rohant is fel a házba.Ott nagy volt a sürgés-forgás, észre se vették, hogy egy kiskanál visszakerült a helyére.
Hej, de nagy kő esett le Pipi szívéről!Úgy megkönnyebűlt, szinte repült vissza a kertbe.
Aznap délután mindent megcsinált, amit rábíztak. Csodálkozott is az öreg kertész:-Mitől táltosodtál így meg, te gyerek?-kérdzte, de ő nem felelt, csak tette tovább dolgát, lelkesen, hogy könnyítsen lelkiismeretén.
/folyt./
írta: vadvirág
2009 május 21. | Szerző: kisiren
Tóparti találkozás
Nézem, ahogy a tó partján ül, eteti a vadkacsacsaládot. Már akkor is itt ült reggel, amikor elmentem mellettük.
Látszik rajta, hogy friss hajléktalan. A ruhája kifogástalan, sportos, nem kopottas. Külseje ápolt, rendezett.már többször láttam itt, ahogyan múlatja az időt. Barátkozik a semmittevéssel.Messzire kerüli az olyan hajléktalanokat, akik ápolatlanok, kukában keresgélnek.
Figyelem, ahogyan ül a fűre telepedve, majd előveszi sportszatyorjából az enni-, inni valót. Mozdulatai, viselkedése kulturált, a körülményekhez képest igényes, már ha lehet ezt a szót most használni…
-Mi lehetett a foglalkozása?-tűnődöm.-Tanár, mérnök, technikus? Az biztos, hogy tanult ember.
Ahogyan eteti az állatokat, látszik, hogy szereti őket, és most csak ők a társai.Egyetlen élőlény, a vadkacsa , melynek még ő is adni , segíteni tud.És ezt boldogan teszi.
A válság egyik áldozata.Milyen hideg szó: hajlék-talan, vagyis az egyik legfontosabb hiányzik az életéből, a hajlék, ahová mindennél jobb megtérni, elbújni.
Vajon sikerül még innen újra felkapaszkodnia, kitörnie? Lesz valaki, aki mentőövet dob neki?És rajta kívül még hány embernek volna erre szüksége?
vadvirág
2009 május 27. | Szerző: kisiren
” A jóság az a fényforrás
mely pillanatokra be-bevilágítja
az emberi lélek sötétjét. “
Reggeli játék
Figyelem a reggeli napsugarakat, ahogy mókásan, bukfencezve keltegetnek mindent és mindenkit.
Mintha derűt, vidámságot árasztanának felénk, hogy felvidítsanak, megmosolyogtassanak bennünket.Ahogy pajkos, gyermeki huncutsággal körbeölelnek mindent, táncolnak körülöttünk, máris jobb kedvre derülünk.Feledtetnek bút, bajt, ha rövid ideig is.
Nézem a játékukat, és eltűnődöm rajtuk, hiszen mindannyiunk élete hasonló az ő életükhöz.
Jövünk a semmiből, az ismeretlenből.Kicsit elidőzünk ezen a Földnek nevezett bolygón, majd mi is eltűnünk az ismeretlenbe, akárcsak a napsugarak.Mi is megszületünk, erősödünk, tündöklünk, ragyogunk, játszunk, majd gyengülünk, halványodunk, végül a semmibe veszünk.
Csak nyomunk marad itt egy rövid ideig…
vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X