Tóparti találkozás
Nézem, ahogy a tó partján ül, eteti a vadkacsacsaládot. Már akkor is itt ült reggel, amikor elmentem mellettük.
Látszik rajta, hogy friss hajléktalan. A ruhája kifogástalan, sportos, nem kopottas. Külseje ápolt, rendezett.már többször láttam itt, ahogyan múlatja az időt. Barátkozik a semmittevéssel.Messzire kerüli az olyan hajléktalanokat, akik ápolatlanok, kukában keresgélnek.
Figyelem, ahogyan ül a fűre telepedve, majd előveszi sportszatyorjából az enni-, inni valót. Mozdulatai, viselkedése kulturált, a körülményekhez képest igényes, már ha lehet ezt a szót most használni…
-Mi lehetett a foglalkozása?-tűnődöm.-Tanár, mérnök, technikus? Az biztos, hogy tanult ember.
Ahogyan eteti az állatokat, látszik, hogy szereti őket, és most csak ők a társai.Egyetlen élőlény, a vadkacsa , melynek még ő is adni , segíteni tud.És ezt boldogan teszi.
A válság egyik áldozata.Milyen hideg szó: hajlék-talan, vagyis az egyik legfontosabb hiányzik az életéből, a hajlék, ahová mindennél jobb megtérni, elbújni.
Vajon sikerül még innen újra felkapaszkodnia, kitörnie? Lesz valaki, aki mentőövet dob neki?És rajta kívül még hány embernek volna erre szüksége?
vadvirág