2009 március 16. | Szerző: kisiren |

 

 Érdekes…

Hogy a királylepkék  hány ezer kilométert megtesznek ősszel, hogy Mexikó erdeinek jegenyefenyőin telelhessenek, most pedig visszataláljanak szülőhelyükre…

                                                       ——————–

A madarak közül is nagyon sokan kénytelenek elvándorolni, hogy másutt biztosítsák megélhetésüket a zord télen, majd lassan visszatérnek, mert érzik, hogy itt van a költőhelyük, szülőhazájuk, ahol kicsinyeiket fel kell nevelniük…

 

             

Szülőhelyem…

Mely dédelgetett, felnevelt. Nem marasztalt, amikor menni akartam, de nem is küldött. Elbocsájtott, utamra engedett…De “messze” mentem tőle!Pedig nem távol, csak messze.

Amióta az igazi kötelékek megszűntek, nincs hova hazamenni, már csak lelkemben él, de ott mindig, és elkísér végig az utamon a kapott “pogácsa, útravaló”, melyet  kis batyumba kaptam.

A hétköznapok kedves “ünnepei”, melyeknek jókedve, hangulata bennem él.Ilyen volt a kenyérsütések szentsége, áldása, mely éltetett bennünket. A disznótorok, szilvalekvár főzések, búcsúk, szüreti mulatságok,…élményei.Ma már csak szép pillanatként élnek bennem.

Aztán a cselekvések egy-egy jellegzetes mozdulatai, melyek bennünk tovább élnek. A tiszta, szép szó ereje…A természet, a föld szeretete, megbecsülése.Az emlékek üzenete visszavár, visszahív…Még akkor is , ha már a szereplők, a helyszín jócskán megváltozott, de emléke még élénken él.

írta:vadvirág