2009 március 5. | Szerző: kisiren |

 Találkozás

 Ahogy megyek az utcán, mindenütt szembe jön velem, rám mosolyog, megsimogat, kérdi, hogy vagyok, és már tovasiet.Ha rövid ideig is, de jó vele találkozni, hiszen kedves ismerősöm… Ő volt a MÚLT…

Szülőföld

Gyakran eltűnődöm ezen a szón. Mit is jelent számomra?

Mindenek előtt, egy hegyekkel körül vett, szép kis helyet, mely olyan, mintha a természet a tenyerébe vette volna,megsimogatta, majd egy teknőbe helyezte , mert óvni, védeni akarta. Mint a mesében, amelyiknek szereplője is lehetek, hiszen nem véletlenül nevelgettek engem a szebbnél szebb mesék világában…És ugye a mesében minden lehet, csak fantázia kell hozzá…

Aztán utcákat,házakat, melyek előtt idős nénik, bácsik sütkéreztek a napon, tereferéltek, és hozzánk nagyon kedvesek voltak. A házat/kat, ahol éltem, a szülőket, akik csiszolgattak, dédelgettek, felneveltek. Az otthoni illatokat, amely a konyha felől csábított bennünket messziről, a dalokat, amelyeket énekeltek nekem, míg a bölcsőben ringattak. De szerettem… A ringató mozdulat elkísér egy életen át, talán a hinta szeretete is idevezethető vissza.

Kicsi fehér templomot, melyben vasárnaponként hallgattuk az intelmeket. Iskolát, ahová szívesen jártunk, mert ott voltak a barátok, akikkel jó volt együtt lenni…A tanítóinkat, akik jóra neveltek bennünket,okítottak minket, színessé tették gyermeki életünket…

A mesélő hegyeket, patakokat, a rét  szebbnél szebb virágait. A víz csobogását, a szél muzsikáját, a kis harang zenéjét… A temetőt, a halottakkal,…és még millió emléket,… nekem ez mind,mind az a hely, ahol születtem…édes szülőhelyem, ahol bölcsőmet ringatták…

írta:vadvirág