2009 február 19. | Szerző: kisiren
“A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,…”
/Fésüs Éva /
Mert minden élőlény melegségre vágyik…
vadvirág
2009 február 18. | Szerző: kisiren
Búcsúzóban…
Micsoda ragyogó napsugár csiklandozta reggel az arcom, ébresztgetve, hogy keljek fel, mintha tegnapeste nem a szakadó hóeséssel búcsúzott volna el tőlünk a nap.
A napsugár egész nap igyekezett fölfalni a havat, de ez még nem sikerült teljesen neki.
Viszont a hideg még ugyancsak harapdálja, mardossa az arcunkat, érezteti kellemetlen hatását.
Elég korán búcsúzik tőlünk délután a Nap, mielőtt végleg eltűnne a láthatárról, vissza-vissza néz, integet nekünk, és mosolyogva mondja:
-Pihenjétek ki magatokat holnapra, rakjatok le a vállatokról minden terhet, feledkezzetek meg búról, bajról, élvezzétek az otthon melegét! Aztán majd holnap újra jövök, hozok nektek fényt, reménységet. Viszontlátásra!-kiáltja, majd végleg eltűnik.
írta: vadvirág
2009 február 17. | Szerző: kisiren
Jó éjszakát,szép álmokat!
Téli este
Szeretem a téli estéket.Vacsora után a villanyt lekapcsolva, egy mesés táj terül a szemem elé. Nincs rá más szó, mint az, hogy GYÖNYÖRŰ!
És valóban. A hó betakar, fehérsége megvilágít mindent. Csábít a fehér táj, ezért kimegyek , sétálok kicsit az udvaron. Élvezem, ahogy a hó rám esik, és pillanatok alatt elolvad az arcomon. De legalább így élvezi a kutyus is, mert örömében nagyokat hempereg a hóban, szinte kedvet ébreszt bennem is, hogy utánozzam.Kellemes az esti csendben a zizegő hópihék hangját hallgatni, melyet csak a vonat füttye szakít meg.
Nézem a fehér hótakarót.Mennyi hópihéből áll össze, és minden pihe egy-egy külön világ, amely az ártatlanság, a makulátlan tisztaság jelképe.
Mi is mindannyian ilyen fehér lappal, tiszta, ártatlan lélekkel születünk, aztán mennyi minden íródik erre a lapra! Mint ahogy a fehér hóból is fekete locspocs lesz…talán már holnap.
De most még fehéren pompázik.Nekem pedig gyermekkori téli esték jutnak eszembe, amikor későig ereszkedtünk, ugrattunk le a nagy dombról, néha megfürödve a hóban, és a téli este boldog gyerekzsivajtól volt hangos…
írta: vadvirág
2009 február 17. | Szerző: kisiren
Érdekes…
Sütés közben vagyok, ötrészest sütök, de amíg a krém kihűl, addig kicsit szórakozom a gondolataimmal…
Sokszor vagyok úgy , hogy valamit a kezembe veszek, vagy meglátok, és már indul is a képzelet, vagy mese a fejemben.
Így vagyok a kövekkel is.Hányszor előfordult/dul velem, hogy megállva a hegyi kispatak partján, gyűjtögetem őket.Formájuk, színük alapján válogatok, ők pedig mesélnek nekem régmúlt időkről…/Így találtam a kedvenc zöld kövemet is./
Gyerekkoromban is mindig élveztem, ha a Völgyön tüzet raktunk, rákot és halat sütöttünk, amit természetesen a patakból fogtunk.A nagyobb köveket megemelve, alatta lapultak.Mindig válogattunk közülük, csak a nagyobbakat sütöttük meg.Az íze mennyei volt.
Ezek a kövek sokszor eszembe juttatták/ják,hogy nekünk embereknek milyen kis időt mértek, míg az ő idejük szinte végtelen.Régen kialakultak, amikor mi még meg se születtünk, és hol leszünk mi már, amikor őket még mindig görgetni fogja a sebes patak, vagy éppen csodaként állnak, mint Stonehenge több ezer éves kövei, melyről modern világunkban sem tudjuk, hogy mikor, hogyan, és miért pont köralakban állították fel.
Csupa rejtély, megválaszolatlan kérdés…És mennyi ilyen van körülöttünk…
írta: vadvirág
2009 február 16. | Szerző: kisiren
“…vallom én, hogy gyönyörű hitét a szív
bár néha el is veszti,
az álmokat meg kell kétszerezni,…”
/ Csukás István /
Szerencseszámok
Pénteken nem vettem lottót,pedig 13 volt,ami nekem az egyik szerencseszámom, de mivel nem szoktam lottózni, így megfeledkeztem a játékról.
Aztán ma véletlenül megpillantom az ötöslottó hétvégén kihúzott számait /4, 16, 22, 39, 69 /,hát igen csak nagyot néztem! Csupa, csupa családi szám!/Születésnapok, születés éve,életkor, gyermekszületésekor éveim száma./
Hogy ezt miért nem súgta meg nekem a hetedik érzékszervem, vagy egy aranyos jótündér?!Szép Valentin nap lett volna számomra, ha lett volna…
írta: vadvirág
2009 február 15. | Szerző: kisiren
Télutó-tavaszelő…
Nálunk a leesett hóból már csak itt-ott van egy-egy folt mutatóban, de ahogy egyre feljebb haladunk a hegyek közé, még ismét tél van.
A vár alatti pihenőben megállva térdig érő hó fogad. A táj mesébe illő: szikrázó napsütésben csillogó hópaplan borít mindent. A várhoz vezető út járatlan, csak az állatok hagyták ott lábnyomaikat.
A metsző, kellemesen hideg levegő szinte marja a bőrünket, de a séta nagyon jólesik.
A kis kikapcsolódás, felüdülés után jobban esik az ebéd , amit tegnap készítettem.A forró húslevest b.szalonnába tekert burgonyás húsgombóc, libasült zöldségkörettel, sült paprikával, és sok-sok savanyúság, majd a kedvenc almás-diós követi.
Mindegyikből csak csipetnyit fogyasztva is, finom, de kiadós volt az ebéd.Jöhetne újra egy jó kis séta, de zordul az idő, így olvasgatás lesz belőle.Most így kerek a világ.
írta: vadvirág
2009 február 14. | Szerző: kisiren
E napra…
Két kedvenc….
TEDD A KEZED
Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
József Attila
1928
Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet
Létem ha végleg lemerûlt
ki imád tücsök-hegedût?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerûlt,
ki rettenti a keselyût!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
vadvirág
2009 február 19. | Szerző: kisiren
Oldal ajánlása emailben
X