2009 január 19. | Szerző: kisiren |

       

 

 

          

” Úgy válunk magunk is örökké,

Hogy beépülünk a végtelenbe,

térbe, időbe, életekbe…”

 / Pilinszky János /

 

 

 

 

 

 

  Mint befagyott tenger…   

                                                                   
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rossz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.

Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson…
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon

/ Petőfi Sándor /

 

vadvirág