2008 november 28. | Szerző: kisiren
Búcsúzóban
Őszapó fáradtan, betegen leül megpihenni a padra. Sapkáját, kabátját megigazítja, majd botjára támaszkodva figyeli gyermekét, Novembert, aztán így buzdítja:
-Pakolj már fiam össze, aztán induljunk, hiszen láthatod, hogy Tél bátyjád már megérkezett, át kell adnunk számára a helyet!
De ő még tesz-vesz, nehezen akar útnak indulni. Pedig pár nap, és úgyis tovaoson a többiek után…
Korai tél
Csendes az erdő, a rét. A korán jött hó végigterül a tájon, mint a puha pehelypaplan, és betakarja az alvó fákat, bokrokat, vetéseket, azok pedig békésen szundítva a jó melegben, virágillatos nyárról, színes őszi ruháikról álmodoznak.
A csendet egy-két felröppenő fácán hangja töri meg, majd ők is elhalkulnak, elbújnak.
Csak varjúanyókáék lakomároznak, lomtalanítanak a környezetükben. Kihasználják a kellemes napsütést.
A hegyi patak is csendben, szinte lopakodva folyik tova, észrevétlenül. Nincs kedvük most a cseppjeinek fickándozni, játékosan fogócskázni, táncolni. Várják sorsukat, hogy a nagy hidegben befaggyanak, ők is pihenjenek.
Aztán a ragyogó napsütésnek hírtelen vége lesz. Komor, sötét felhők takarják be az eget, és a napsugarak hiába szeretnék még simogatni az embereket, a felhők már nem engedik előbújni őket.
A háromszázéves varjú is sürgeti feleségét, hogy fejezze be a lakmározást, menjenek ők is haza a Nyárfahegyre, ideje fészekre menniük, pihenni. Varjúmama összébb húzza magán a fekete nagykendőt, kendőjét megigazítja, és repül apó után.Útközben még mondogatja: -De kár, de kár, hogy elment a nyár…
írta: vadvirág
2008 november 28. | Szerző: kisiren
” Mindennap kezdődik valami
valami nagyszerű
valami gyönyörű. “
vadvirág
2008 november 27. | Szerző: kisiren
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben |
 |
2008 november 25. | Szerző: kisiren
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben |
|
2008 november 25. | Szerző: kisiren
” Tél szele hóval, faggyal jő,
elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő,
Húzza-rázza hűsszellő. “
/ Weöres Sándor
2008 november 24. | Szerző: kisiren
“Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.
Tanulni kell mézet, diót,
jegenyét és űrhajót,
a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek. “
/ Nemes Nagy Ágnes:
Tanulni kell
részlet/
vadvirág
2008 november 24. | Szerző: kisiren
Összeállítottam a csángó kislánynak a karácsonyi csomagot,
remélem tetszik majd minden,
amit vettem a számára,
és egy pici boldogságot,
örömöt tudok neki szerezni vele.
Én mindenesetre örülök,
hogy adhattam egy kis gyereknek…
valami apróságot…
vadvirág
2008 november 24. | Szerző: kisiren
” Se cirpelés, se csipogás,
hallgat minden kis muzsikás.
Csak a szél, csak a szél,
egyedül ő zenél. “
/ Kányádi Sándor /
vadvirág
2008 november 28. | Szerző: kisiren
Fekete István:
Alkony
Először melege lett, aztán megszédült.
Öregesen járt a havas tóparton és a vidravasakat nézegette, amikor meglódult előtte a víz; feketén feléje örvénylett, aztán elszaladt tőle és zsongó, száraz szelek simogatták borzongó halántékát.
Körülnézett: mi ez? – A színek szürke árnyékokká váltak. A messze erdő fái felágaskodtak, a zsombékok között fekete formátlan alakok szaladgáltak. Kezét kinyújtotta valami támasz után, aztán leült a hóra.
– Mi van velem?
Felnézett az égre, mely tisztán, kéken világított az alkony felé járó délutánban és csak a nyugovóra hajló nap előtt parádéztak kis felhőbárányok. Fehérek, lágyak, hidegek.
A nap pirosan hullott le a hátuk mögött, a bárányok meg jöttek-jöttek térdig vérben járva, tompán bégetve…
Aztán a vérből fekete lápvíz lett, mely elnyelte a fehér falkát és ő a szorongó sötétségben csak a kolomp halk kondulásait hallotta néha.
– Haza kellene menni – gondolta, de jó volt nem mozdulni. Zsibbadó meleg fogta el és megint kivilágosodott. Nem is nappali, nem is éjszakai. Olyan tompa fény, mintha távoli, nagy tüzek derengenének az égről és ebben a lázas világosságban régholt feleségét látta jönni, ebédhordó kosarával a nyári gyalogúton, békés mosolyával kedves arcán. Az asszony megállt az egyik fordulónál és intett neki…
– Hívsz Mariska? Jól van. Tudom… és indulni akart feléje, de mire felkelt, már megint nappal lett, késő, téli délután. Hideg, alkonyatbahajló. – Menni, menni – dünnyögte magában. – Öreg lábaim csak még hazáig… – Alig roppant a hó a súlytalan, lázasszemű öregember alatt. A tóparti házacska nehezen ballagott feléje.
– Menni, menni öreg lábak – susogott – csak hazáig menni, utoljára menni…
vadvirág
Oldal ajánlása emailben
X