2008 november 6. | Szerző: kisiren |

 

“Alattam megroppan a dér,

jövőre úgyis visszatér

a napsugár- tenger.

A fákhoz temetem magam,

addig nekik súgom szavam:

Itt van a november.”

/ Alcar /

 

 

Morzsák

Vendégek

A kellemes novemberi napsütésben jólesik a teraszon tenni-venni, élvezem a kinnlétet.

Egyszer csak csicsergésre leszek figyelmes. Körbe nézek, látom, hogy a korláton két kis feketesapkás cinege figyel, mintha ezt mondanák:

-Szép novemberi napot! Hát itt vagyunk újra, vendégségben nálad.

Én pedig örülök a csicsergő hangjuknak. 

Elkísérnek a kertbe is, ahol mindenféle finom csemege várja még őket. Boldogan lakmároznak, most még gondtalanul, még nincs szükségük segítségre…

 

Galambok

Meggyes-csersznyés palacsintát sütök, és közben az ablakból figyelem az őszi táj szépségét…

Egy galambcsapat vitorlázik a kert fölött a levegőben. Bátran, biztosan szelik a légteret.

Valamikor nekünk is sok galambunk volt az előző lakásnál, hiszen ott még gondoskodni sem kellett róluk, bőven volt eledel mindenfelé.Egy emeletes galambdúcban laktak,de amikor a városba költöztünk, kinn hagytuk őket.

Ma már a dúcot különösen sajnálom, mert szép kézimunka volt, örülnék most neki.

Természetesen a galambból többször főztem nagyon finom levest. Ilyenkor az állatkákat megtöltöttem.Ínyenc falat volt, szinte a csontjukat is el lehetett ropogtatni.Szerintem a fácán után a legfinomabb levest belőlük lehetett készíteni.

Igaz, akkor még nem ismertük a betegséget, ill. nem ilyen fajtáját, mint ami megjelent a közelmúltban.

Gyerekkoromban , ahol  éltem, a nagyon betegeknek, kismamáknak galambból is főzték az erősítő leveseket.

Valamikor Torinóban ettünk az olaszoknál sült fürjet, az is nagyon finom csemege volt.

Milyen kár, hogy ma már sokan nem ismerhetik meg ezeket a gasztronómiai finomságokat.

 

vadvirág