2008 november 3. | Szerző: kisiren |

 

“…az erdei fák megrázták magukat és millió alvó élet hullott a földre, millió magban  millió fa, bokor, cserje, hogy újra erdő legyen az erdő, hogy a kis utódok álljanak már az öreg erdőben, ha jön a nagy tél, és jön a fejsze.

A magvak azután gurultak ide-oda, szétszóródtak…Az öreg fák azért gondoskodtak annyi utódról, mert bölcsen tudták, hogy azokból kikelni, rügyezni, virágozni, és új magot teremni nagyon kevés fog…

-Emberek! Miért pusztítotok? Nem kérünk tőletek semmit, csak adunk, csak adunk! Árnyékot, meleget, pihenést,szórakozást,munkát és pénzt,gyümölcsöt és orvosságot, virágot és szépséget, mindent,mindent egész magunkat, ha eljön az ideje- de idő előtt miért kell elpusztulnunk?

Hallgassátok meg és szeressétek a fát, az erdőtöket, emberek.”

                                     Fekete István

 

 

 

 

                    

 vadvirág