2008 október 31. | Szerző: kisiren |

 

 

“Utunk a temető mellett visz el. Apró gyertyacsonkok fagyoskodnak a sírokon, és a szél meglibegteti a zizegő koszorúk szalagját.

Pár napja még, a novemberi estébe derengő világosságot hozott ide az emlékező, fonnyadó szeretet, és most megint egyedül vagytok. Emberien egyedül. Az ismerős lábak topogása egy évig talán megint nem hallatszik le hozzátok…

Egyszer idegen vidéken jártam. Sötét este volt, és megkérdeztem a kocsist: mi az a világosság a túlsó domboldalon. Megemelte kalapját, és azt mondta:

-Mindenszentek este van.

Megroskadtam a zörgő szekéren, és a messze domboldalakon imbolygó millió apró lángot elvittem nektek, akik mindent, mindent odaadtatok és mindent itt hagytatok.

Istenem! Miért?”

                                Fekete István

Ilyen gyönyörűséges meleg idővel búcsúzik tőlünk Október…

vadvirág