2008 október 29. | Szerző: kisiren |

               

“Őszi éjjel

Izzik a galagonya,

Izzik a galagonya

ruhája.”

Sütés közben ki-kinézek a kertre, gyönyörködöm az Ősz játékában, a színpompában, hiszen már nemsokáig csodálhatom, jön majd az ifjú Tél vitéze, aki, kopogós csizmájával végigjárva a tájat, kemény fagyot fúj  mindenre.

De addig még van sok látnivaló. A barack-, meggy-, cseresznyefa színes ruájának nagy részét már letépte Őszapó szele, már sok ág kopáran meredezik az ég felé.

Ebben a pillanatban is egyszerre több levelet küldtek útnak a fák.Olyan, mintha ők könyörögve kapaszkodnának anyjukba, de faanyó már elengedte őket, nem nyúl utánuk. Azok meg ijedten tétován pottyanak fűra, földre, kőre, közben neszezve pityeregnek kicsit.

Faanyó már álmos, szendereg is, közben görcsösen kapaszkodik a földbe, hogy a zimankós szél nehogy kicsavarja majd. Hiába, megunták a fák már a színes, cifra ruhákat, úgy gondolják, itt az ideje levetni azokat.

 Október vége van. Pár nap múlva egy újjabb ember, November lép az idők mezejére.Hamarosan Őszapónak is távoznia kell. Hol van már a pajkos Nyár? Nemrégen még jól megizzasztott bennünket, most meg már siratjuk Nyáranyót is…

 

vadvirág