” Köd előttem, köd mögöttem…”
Reggelente sírdogál a köd, hullajtja apró, szürke gyöngykönnyeit. Siratja az elhaló virágokat, az elköltözött madarakat, a gyengülő napfényt, a boldog nyarat…
Gondolok az elmúlt nyárra,
Istenem, be más világ van,
Mint amikor utoljára
Erre jártam.
Amikor dalos madárkák
Vidám raja szállt felettem
S én a tisztás vadvirágát
Szedegettem.
Most itt minden bús, szomorú,
Hull a fának őszi lombja
Egyhangú köd szürke ború
Takarója.
/ Dsida Jenő /
vadvirág