2008 október 23. | Szerző: kisiren |

 

  ” Köd előttem, köd mögöttem…”

Reggelente sírdogál a köd, hullajtja apró, szürke gyöngykönnyeit. Siratja az elhaló virágokat, az elköltözött madarakat, a gyengülő napfényt, a boldog nyarat…

 

 Gondolok az elmúlt nyárra,

Istenem, be más világ van,

Mint amikor utoljára

  Erre jártam.

 

Amikor dalos madárkák

Vidám raja szállt felettem

S én a tisztás vadvirágát

   Szedegettem.

 

Most itt minden bús, szomorú,

Hull a fának őszi lombja

Egyhangú köd szürke ború

   Takarója.

  / Dsida Jenő / 

 

vadvirág