2008 október 18. | Szerző: kisiren |

 

 

 

 

 Szüret

Ma reggel a résen át bebújó aranyos napsugár ébresztgetett, simogatott. Mennyivel kellemesebb így ébredni, mint amikor a szürke, ködfátyol terít be mindent.

Jó idő, jókedv, egy gyors elhatározás- ma leszüretelünk! No ilyen szüretelésünk sem volt még.A jég szinte elverte az egészet, ami maradt, az sem csodálatos, így aztán csak meszgerélgettünk.

Az egész olyan volt, mint egy nagyon kellemes kirándulás, hiszen gyönyörködhettem a természetben, figyelhettem apró rezdüléseit, őszi csodáit.

És persze visszaidéztük a hajdani nagy szüreteket, amikor napokkal előtte főtt a fejem, hogy minden stimmeljen, elő legyen készítve a szedők részére.

Volt úgy, hogy tizennégy hálóvendégnek húztam ágyneműt, készítettem vacsorát, reggelit, és persze sütöttem, főztem a szüretre, ahol jóval többen voltunk szomszédokkal, rokonokkal, kollégákkal együtt.

Később napszámosokkal szedtük, arról is gondoskodni kellett, így aztán már cseppet sem sajnálom, hogy megváltunk a szőlőktől, csak egy pici maradt, azt hiszem, nosztalgiából.

Nagyon szép gyermekkori élményeim maradtak  róla, az ősz egyik leghangulatosabb ünnepe volt. Azért mondom, hogy ünnep, mert úgy készültek rá, és olyan meleg, kellemes összejövetel volt szórakozással együtt, mint más ünnepnapokon.

Sajnálva tapasztalom, hogy ennek a hagyománya is kiveszendőben van. Már szinte csak az emlékeinkben él. De ott elevenen…

vadvirág