2008 október 13. | Szerző: kisiren |

          

Indián nyár

Reggelre hatalmas, szürke ködfátyol borult a tájra, a Nap olyan volt, mint egy homályba bújt izzó léggömb, ami szeretné áttörni a köd fogságát, de az csak lassan , apró lépésekben engedelmeskedik neki.

Aztán kilenc óra körül már a Nap volt a győztes, és ontotta magából az éltető sugarakat, mintha szeretné  azt bepótólni, ami szeptemberben nem sikerült neki.

Így is lett, egész nap csodálatos indián nyárban volt részünk, élvezhettük a jó időt. Ilyenkor a legjobb kinn lenni a szabadban, ahol még gyönyörködhetünk az ősz minden szépségében.

Ma a  napfényben  a fák, bokrok őszi, színes ruháikban még inkább tündököltek, pompáztak, mintha egy láthatatlan divatbemutatón mutogatnák a láthatatlan festőművész remek munkáit.

Aztán ezekből a gyönyörű ruhákból hol itt, hol ott hull le egy-egy jókedvű, táncos levél, amelyik a levegőben még körbe-körbe forog, majd neszezve lepottyan hol emberre, hol állatra, vagy éppen fűre, földre,óvatosan, vigyázva, hogy ne üsse meg magát.

A jóidőben még a levelek is jókedvvel búcsúznak anyácskáiktól, a fáktól,bokroktól, mert bíznak abban, hogy nagy utazásuk kellemes lesz.

Megkapó, szép látvány ez a levélhullás. Milyen méltósággal viselik el az elmúlást…Nekem pedig a dal jut eszembe róluk… /Elmegyünk, egy szép nap…….,elkísér az indián nyár… /

 

vadvirág