2008 szeptember 29. | Szerző: kisiren |

 Hangok

Figyelem a csendet, a természet hangját, pedig igazából a csend csak pillanatokig ölel át, mert itt egy méhecske zümmög, a bokrokban a verebek csipognak, amott egy kutya ugatásba kezd, távolabb a vonat füttyentett, aztán a lenge szellő meg-megzörgeti a száradó leveleket…Vagyis ritka pillanat, amikor a környezetünk teljesen elcsendesedik.

Milyen fontosak ezek a hangok, melyek jelzik, hogy élet van körülöttünk. Hangok, melyek elkísérnek bennünket egy élten át…Ilyen a Szüleink hangja, mely mindig a fülünkbe cseng, cirógat, simogat, akárhány évesek vagyunk.

Gyakran tapasztalom, hogy egy kellemes/kellemetlen hangra önkéntelenül odafigyelek, kíváncsi vagyok a hang birtokosára, tulajdonosára.

A minap történt, hogy egy fiatal nő állt mellettem, és míg várni kellett, önkéntelenül is láttam hosszú szőke haját, divatos öltözetét, sminkjét, stb.Ápolt, kellemes megjelenése volt.

Aztán megszólalt, valamit kérdezett. Csak ezt ne tette volna! Alpári, durva hangjának hallatán, egy képzelt világ omlott össze bennem. Hát még mikor a száját jobban megnéztem, ahogy artikulált/?/, nagyon illúzió romboló volt. Mesterségesen felduzzasztva, mint Malackának a Breki-sorozatban…

Hát…valahogy nekem a természetes, ívelt száj az igazi, amelyik nem fordul ki, ha a tulajdonosa beszélni kezd. . .No és a hang!-attól lúdbőrös lettem.

Viszont most a háttérben Gigli énekel…csodálatos! Nagyon-nagyon kellemes hallgatni…

 

vadvirág