2008 szeptember 28. | Szerző: kisiren |

Őszelő

Végre ma hosszasan megmutatta igazi , szép arcát is. Vidáman átsuhant a fák lombjai között, aranysárga kendőjét ráterítve a tájra.

Odatelepedett hozzám is, és a fülembe súgta : -Megjöttem, látod itt vagyok. Igaz, kicsit késtem, másfelé jártam, de megérkeztem -, majd pajkosan megsimogatott, és tovaillant a virágokhoz.

Azok az útóbbi időben már nagyon szomorkodtak, de most, hogy a napfény cirógatta őket, kedveskedett nekik, rögtön feléledtek, lelkesen üdvözölték a vendéget.

Ahogy elnézem a fák szoknyáit a ragyogó napsütésben, szebbnél szebbek. Még sok a zöld, de már hódít a sárga minden változata, a vörös, az aranybarna. A legügyesebb festő sem komponálhatná meg jobban a színeket.

Egy-egy éles füttyel köszönti a napsugarakat a rozsdafarkú is. Egyébként mindenütt már csend és béke honol.

A természetnek ezt a csodálatos harmóniáját csak egy-egy lehulló levél nesze zavarja meg…

 

                                               – – – – –

Harmónia

Milyen fontos ez számunkra, hogy a test, a lélek, a szellem egymással összhangban legyen, ezért mindhármat fejlesztenünk kell, hogy ne maradjon le egyik sem, mert , ha valamelyik megbetegszik, vagy nem ápoljuk, gondozzuk, megbomlik az egyensúly.

Pedig szükségünk van a harmóniára, mert nélküle nehezen viseljük el a szürke hétköznapokat, az élet által ránk rakott terheket. 

 

vadvirág