“Sárguló, ritkuló lombú fák,
üresen ásító fészkek.
A fák alatt egy kis legény
vidáman fütyörészget.
Almát tallózgat lomb között
lapító almát, körtét.
(Kár, hogy a dióágakat
a verők összetörték.)
Megrakja zsebét, kebelét,
s kiül az őszi napra.
Mellette dióval tele
üldögél kalapja.
Elkezdődik a lakoma.
A szomszédban lekvárt főznek.
Süt a nap, finom szilvaíz
illata van az ősznek. “
/Kányádi Sándor /
vadvirág