2008 szeptember 27. | Szerző: kisiren |

                                                                                

 

 

 

 

 

 

 

“Sárguló, ritkuló lombú fák,

üresen ásító fészkek.

A fák alatt egy kis legény

vidáman fütyörészget.

 

Almát tallózgat lomb között

lapító almát, körtét.

(Kár, hogy a dióágakat

a verők összetörték.)

Megrakja zsebét, kebelét,

s kiül az őszi napra.

Mellette dióval tele

üldögél kalapja.

 

Elkezdődik a lakoma.

A szomszédban lekvárt főznek.

Süt a nap, finom szilvaíz

illata van az ősznek. “

  /Kányádi Sándor /

 

vadvirág