2008 szeptember 15. | Szerző: kisiren |

                                                                            

 

 

 

 

 

 

Nézem a tálon mosolygó gyümölcsöket: szőlőt, szilvát, körtét, almát, diót.A természet ajándéka.

Mindnek más az alakja, formája, színe.A nyári napsugár érlelte őket. Szinte csábítóan szemeznek velem, és hallom, ahogy suttogják:- Kóstolj meg, harapj belém, meglátod milyen pompás az ízem!

Én pedig hagyom magam elcsábítani, mert valamennyit imádom.

Először a kékeslilás nagyszemű szilvát választom.A szépséges, hamvaskék ruha alatt aranysárga a húsa. Íze olyan a számban, mint a mézédes sárgadinnye. Mennyi cukrot halmozott magába a nyáron!

Ilyenkor, lekvárfőzés idején eszembe jutnak a régi élmények…

Hatalmas üstben rotyogott a szilvalekvár, mi pedig körbeültük. Mindig sokan voltunk: szomszédok, felnőttek, gyerekek. Váltva kavargattuk, közben ment a móka, vicc mesélése, dalolás. Aztán éjfél körül lefeküdtünk, de a felnőttek reggelig kavargatták a potyót, míg lekvár lett belőle.

Ma már ezt is másként készítjük…

 

vadvirág