2008 augusztus 19. | Szerző: kisiren
Tűnődöm…
Figyelem a természet apró rezzenéseit…Érzékelhető, hogy az ősz már itt settenkedik, lopakodik a kertek alatt…Egy- egy jelét küldi felénk, tudtunkra adva, hogy hamarosan beköszönt…
Este a teraszon ücsörögve éreztem, hogy a levegő már kicsi hűvösebb, hamarabb tűnik el a nap szemünk elől,korábban sötétedik.
A tündöklő telihold beragyogja a tájat, ilyenkor más alakot öltenek fel a tárgyak is. Érdemes megcsodálni őket.
Aztán nem beszélve a sok kis hegedűsről, akik a zenei aláfestést adják. Ahogy a muzsikusok minden irányból rázendítenek, egy csodálatos zenei összhang lesz belőle. Engem legalábbis mindig elkápráztatnak. A telihold, ez a kellemes zene, a szép látvány teszi bizonyára, hogy nehezebben jön az álom a szememre…
Aztán a reggeli ébredés is gyönyörű. A teraszon kortyolva a kávét, eltűnődöm a pompás virágok láttán. Szirmaik még javában tündökölnek, de hamarosan lehullajtják, és hogy fognak majd hiányozni : a rózsák, büdöskék, petúniák, őszirózsák, muskátlik…
De a csoportosuló fecskék is a nyár elmúlására figyelmeztetnek…Érdemes minden percet kihasználni, gyönyörködni bennük…
vadvirág
2008 augusztus 19. | Szerző: kisiren
Gondolkodom…
Azon pl., hogy van az, hogy iskolákat megszüntetnek, összevonnak, pedagógusok maradnak állás nélkül, ugyanakkor műv. iskolák vesznek fel tanárokat, növelhetik a létszámot.
Hogy is van ez? Nem jelentkeznek az egyetemek term. tud. karaira elegendően, nem szeretik a diákok a fizikát, matematikát, kémiát, lassan már tanárok sem lesznek, akik ezeket a tárgyakat magas szinten oktatnák. A sok értelmetlen reformmal elértük azt, hogy fontos tantárgyak, mint anyanyelv, mat., fizika, stb.már lényegtelen lett, lecsökkentve az óraszámukat. Meg is lett az eredmény: nem tud a tanulók többsége megfelelő szinten olvasni, az olvasottakat megérteni, helyesen írni, számolni, …
Hányszor bosszankodtunk a műv. iskolák alakulásakor, hogy volt kezdő tanítványaink ezekben az iskolákban rögtön dupláját keresték a mi fizetéseinknek, arról nem is beszélve, nem kellett megtanítaniuk a gyerekeket olvasni, írni, számolni, vagyis mindarra, ami mérhető, kézzelfogható. A kettő felelőssége között óriási a külömbség.Nem szólva arról, hogy sokan másodállásban csinálták. Viszont tudjuk, hogy aki a pedagógusállást hivatásként gyakorolja, az képtelen erre, mert nincs rá ideje.
Mi lett volna anno a megoldás? Sokszor elmondtuk, ma is sokan így gondoljuk, hogy helyben, az adott iskolában kellett volna a gyerekeket a napközi keretein belül tanítani táncra, bábra, zenére,…stb., mert minden iskolában adottak rá a lelkes pedagógusok, még akkor is, ha nem mindegyik szaktanár,de van hozzá érzéke,szíve, lelkesedése. Valamikor is megtanította az egyszem falusi tanító a gyerekeket zenélni, táncolni,kézimunkázni, színjátszásra, sportolni,…stb.
Mennyi átgondolatlan, fejetlen döntés, ami miatt lassan, de biztosan csúszunk lefelé…Hiszen a hozzáértőket elfelejtették megkérdezni,az anyagi vonzatáról nem is szólva…
És ez még csak az oktatás. De hol a többi szakterület, a maga fejetlenségeivel együtt?
vadvirág
2008 augusztus 18. | Szerző: kisiren
A szív rejtelmei
Az elmúlt napokban hallottam a következő történetet:
Van egy kisfiú, aki súlyos szívbetegséggel született. Betegsége súlyosbodott, ezért meg kellett műteni, másként meghalt volna.
Okos, értelmes gyerek, akivel már jól ellehet beszélgetni, így a doktor is próbálta őt felkészíteni a műtétre. Gyakran felkereste kórtermében, ilyenkor beszélt neki a szív felépítéséről, működéséről, igyekezett lelkileg is felkészíteni a nagy eseményre.
A kisfiú élvezte a beszélgetést, jó partner volt, szinte összebarátkoztak.Megértett mindent, majd a műtét előtti beszélgetéskor így szólt az orvoshoz:
– Doktor bácsi, tudom, hogy meg akarsz gyógyítani,de én mégis arra kérlek, vigyázz az én szívemre, és annak lakójára, mert abban mélyen bennelakik Jézus.
Az orvos elcsodálkozott, és a műtét alatt, és azután is gyakran eszébe jutottak ezek a szavak.
A műtét sikerült. Az orvos szemmel tartotta a kisfiú gyógyulását, ha tehette, bement hozzá, elbeszélgettek.
Mielőtt hazaengedte volna, elköszöntek egymástól. A gyerek így búcsúzott:
-Köszönöm Doktor bácsi, hogy betartottad ígéretedet, és nagyon vigyáztál a szívemre, a benne lakó Jézusra.
A doktor elmosolyodott, megsimogatta betege fejét, majd így szólt: – Most már az enyémben is ott lakik Jézus…
Eltűnődtem…Mindannyian kitárjuk szívünk ajtaját. Aztán a látogatók közül vannak, akik gyorsan távoznak, de sokan elkísérnek bennünket az életutunkon. Egyeseket jól elrejtünk, mert szeretnénk, ha sokáig időzne, másoknak örülünk, ha elmegy…Aztán van amikor becsukjuk az ajtót, és a kulcsra nagyon vigyázunk…Csupa rejtélyes dolgok…Mert ” A szív egy nagy titok…”
vadvirág
2008 augusztus 17. | Szerző: kisiren
Az az apró kölyökmackó,
az volt ám csak
nagy csavargó,…
…csalta játék,
tarka lepke-
le a fáról, fel a fára,…
szagos fűbe heveredett,
barlangba bújt bújócskázva,…
addig,
addig,
napnyugodtig,
míg elérte, el az este…
…ül egy lombos
fa alatt,
és keserves bánatában
szíve majdhogy megszakad.
/ Kormos István /
vadvirág
2008 augusztus 16. | Szerző: kisiren
“Este,ha a lámpa elalszik,
és eljön az igazi éj,
az Álom-manó megindul
s koppantgat küszöböknél.
Két kis kék papucsában
az ajtóhoz odatipeg,
halkan bessurran a házba,
s a szekrény mögött bújik meg.
És kéklő Álomországba visz
kocsiján sok-sok gyereket,
sirr-surr a kék álmok útja
mindenünnen odavezet.
A kékmesebeli madár az,
kicsiket álomba rintgató
dalol dallamos dalokat:
la-lallallal, lallalla-hó!”
/Martti Haavio
Kiss Dénes fordítása/
vadvirág
2008 augusztus 16. | Szerző: kisiren
Váratlan látogató
Délutáni olvasgatás közben egyszer csak olyan érzésem támad, mintha valaki, valami figyelne. Körbenézek, senkit, semmit nem látok. De az érzés nem szűnik. Most már alaposabban szemlélek mindent a környezetemben, majd kinézve a teraszra, valami furcsára leszek figyelmes.
A korlát csövén, nagy, dülledt szemeivel, melyek üveggolyóra emlékeztetnek, mozdulatlanul kukucskál befelé és mered rám egy brekeke.Nem akármilyen ám!
Ahogy rásüt a nap, teljesen olyan, mintha a fején egy sárga korona volna, ami a nap sugaraitól tündököl.Mintha a meséből pottyant volna ide az elvarázsolt békakirály, akit a mesehősnek meg kellene puszilni, hogy újra királyfivá változzon. Még rágondolni is borzasztó.
Ezért, megelőzve a további képzelgést, fogom a porfist, és ellátom a baját. No nem nagyon, csak annyira, hogy lássam lepottyanni.
Nemsokáig van nyugtom tőle, mert hamarosan rázendít bús nótájára, melyre rögvest jön a válasz: a futórózsa tetejéről. Várható, hogy hamarosan megjelenik a korláton a párja, vagy ismét ő mászik fel hozzá.Nagyon elszaporodtak, bármerre járok, mindenütt ott vannak, ezért gyorsan keresek egy garantáltan breki-mentes övezetet…
vadvirág
2008 augusztus 15. | Szerző: kisiren
“…csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,…”
/ Radnóti Miklós /
2008 augusztus 15. | Szerző: kisiren
A jó orvosság
Beteg volt a kislányom, pedig semmije se fájt. Csak étvágya nem volt, meg aludni nem tudott.
– No majd segítek ezen a városi kisasszonyon. Nem kell neki más orvosság, csak reggelire rigófütty, ebédre tücsökhegedülés, vacsorára kolompszó.
Két hét se telt bele, piros lett a kislányom arca, mint a rózsa. Azóta minden gyereknek merem ezt az orvosságot ajánlani…
/ Móra Ferenc /
vadvirág
2008 augusztus 19. | Szerző: kisiren
Jó éjszakát, szép álmokat!
Oldal ajánlása emailben
X