2008 augusztus 24. | Szerző: kisiren |

 “A boldogság madara a szívedben lakik.”

 

 

 

Az öreg tölgy meséje

Hatalmas, terebélyes koronájával már messziről hívogatott, csábított, hogy látogassam meg. Örömmel láttam, ahogy közeledtem felé, hogy a vén fa szinte megfiatalodott, a betegségnek látható nyoma sincs.Üdvözöltük egymást, majd kedvesen invitált, üljek le kicsit alá a padra, elmeséli történetét…Hallgattam.

Már sok-sok éve él itt ez a makkfa. Sok csemetét felnevelt, melyek most másutt szépítik  a parkokat,teremnek bőségesen makkokat. Lassan úgy érezte megöregedett, fáj minden része, repednek, hasadnak, korhadnak ágai, törzse. Azt gondolta, hamarosan itt a vég.

Aztán egy estefelé csoda történt. Egy különleges kismadár szállt reá, és torka szakadtából, gyönyörű csengő hangon énekelni kezdett.Trillázására felfigyeltek a környező növények, állatok, és ámulva hallgatták dalát.Ahogy nézték a daloló madarat, azt látták, hogy különleges színes tollaira a lenyugvó napfény szivárványt rajzol.

-Ki ez a kismadár, honnan jött? – tudakolta egymástól a hallgatóság, de a feleletet senki sem tudta rá.

A beteges, öreg makkfa azt érezte, hogy a madár dalától testét valami kellemes érzés járja át, kezdi jobban érezni magát. Már nem hasogat úgy a fájdalom öreg ágaiaba, gyökereibe, mint előtte.Megkönnyebbülve aludt el, ahogy a furcsa madár éneke álomba rintgatta.

Reggel korán ébredt, de a kedves látogatónak már hűlt helye volt. Hiába keresték, hívogatták, többé nem jött vissza.

De az agg fa meggyógyult, új erőre kapott. Azóta is hívogatja az arra sétélókat, pihenjenek meg alatta, gyönyörködjenek  erős ágaiban, üde leveleiben, és csodálják meg bőséges makktermését. 

Én pedig jó nagyokat szippantottam alatt a friss levegőből, gyönyörködtem még kicsit benne, örültem a gyógyulásának, majd továbbindultam…

vadvirág