2008 augusztus 13. | Szerző: kisiren |

A zene varázsa

Ülök a templomban, hallgatom a zenét.Gyerekkoromban minden vasárnap délelőtt jártam ide istentiszteletre. Akkor még ez a templom számomra hatalmasnak tűnt…Most pedig szemügyre veszem, és megállapítom, hogy már nem is olyan óriási…

Mi változott ? Akkor egyszerű, de ízlésesebb, szebb volt a díszítése. A vázákban mindig fehér virág volt , most sokszínű, és nincs mellette zöld.

A padok is a régiek. Milyen nagyok voltak számunkra hajdanán, mi pedig milyen kicsik voltunk bennük. Most a karzat is jóval kisebbnek tűnik, pedig valamikor mennyien elfértünk rajta!

A zene hallgatása közben kinézek az ablakokon. Megelevenedik előttem a régi templomkert… Benépesítjük mi, gyerekek, ahogy ott játszadoztunk, hangosan nevetgéltünk a fák alatt. Hiányoznak a régi gyümölcsfák, így jobban láthatóak a házak, melyek a kert körül bekukucskálnak.  Látom az udvarokban az ottlakókat…A Tiszteletest , ahogy érdekesen prédikál nekünk, okít, nevel bennünket…- Hol vannak ma már ?

A kellemes zene elvarázsol a zsúfolt templomban, messzire repít. Balassi megzenésített versei hallatán rögtön beugrik gondolatban az érettségi. Kedves, szép emlék! Mindig jó visszaidézni… Kedvenc marad.

Aztán a kertiparti után legjobb gyermekkori barátnőm elvisz olyan helyekre, amelyek számomra már ismeretlenek. Újra felfedezem a hangulatos, kacskaringós kis utcákat, melyeket valamikor oly jól ismertem.

Közben egymás szavába vágva mesélünk, nagyokat hahotázunk…Előbújnak rég elfeledett titkok, csínytevések. Itt-ott  meg-megállunk,  gyönyörködve az elénk táruló panorámában, mely csábítóan hív új felfedezésekre…

Észre sem vesszük, ahogy ránk terül az este. Még sokáig terferélünk barátnőméknél, majd elköszönünk.

A templomi koncert kellemes emlék marad…Én pedig újra rájövök, hogy igaz barátja nem sok van az embernek, és az igazi barátság gyermekkorban köttetik, minden érdek, hátsó szándék nélkül…

 

vadvirág