2008 június 4. | Szerző: kisiren

 

 

 

 

 

 

Mi lennék?

Nyáron eperfa lennék,

tágas udvaron állnék,

aki alám ülne, annak

jól fogna egy kis árnyék.

 /Kányádi Sándor /

 

Nagyapám eperfája

Az udvar közepén állt, a domboldalon, mintha ő is szemmel tartotta volna a betévedőket, arrajárókat.Hatalmas, terebélyes lombkoronája a nyári melegben kellemes árnyat biztosított az alatta megpihenőknek, és az ott játszadozó gyerekeknek, vagyis nekünk.

István nagyapám nagyon gondoskodó ember lévén, Ő ültette ezt a fát is. Nagyon finom, fehér epret termett, a környékünkön nem volt ilyen másnak. Sokszor lakmároztunk róla, no meg minden betévedt vendég is.Pompás íze volt, nagyon kedveltük. Persze nemcsak mi, hanem az aprójószágok  is, hiszen a bőséges terméséből jutott nekik is. 

Gondolatban sokszor vagyok itt…Apró gyermekként,  hatéves koromig itt éltem.  Később is gyakran visszavágyom/tam/  ide…

Emlékezetemben felidézem azt a nyüzsgő, barátságos életet, amit itt megtapasztaltam, hiszen a falu közepén laktunk, és az arrajárók szinte valamennyien betértek hozzánk megpihenni az eperfa hűvösében, de jöttek  idegenek is.

A fát szállító szekerek naponta megálltak, a lovakat az udvar aljánban lévő kerekeskút itatójánál megitatták, és mivel a szomszédban volt a gyerekek kedvence, a kovácsműhely, ha szükséges volt, a patkolást is elvégezték, majd az eperfa alá bekéredzkedtek megebédelni. Közben eldiskuráltak erről-arról.

Aztán hétvégeken , ünnepnapokon volt még csak igazi zsongás, mert az események nagy része itt játszódott a falu közepén, az utcán. Emlékszem a szüretibálok feledhetetlen, vidám hangulatára, vagy a búcsúkra, lakodalmakra! És minden vasárnap délutánra, amikor a templomból, a futballmeccsekről jövők kiültek a padra tereferélni, diskurálni.Mindezt az eperfa végignézte, hallgatta selymes , zöld leveleivel. együtt …

Milyen nyitott volt Nagyapámék háza, mennyien jöttek, mentek, és ez számukra milyen természetes volt…-Hol vannak ma ezek a jóemberek?…Nagyon megváltoztunk…

 

vadvirág

2008 június 3. | Szerző: kisiren

Szép ez a dal… tetszik…

 

Nem szoktam, nem szoktam

kalitkában lakni.

Csak szoktam, csak szoktam

Zöld erdőben hálni.

 

Zöld erdőben hálni,

Zöld gallyakra szállni,

Fenyőmagot enni,

Gyöngyharmatot inni. 

 

vadvirág

2008 június 2. | Szerző: kisiren

 Viccek az iskolából

Csattanós felelet…

-Pistike! A kutyáról írt fogalmazásod szóról szóra olyan, mint a bátyádé! -mondja a tanító bácsi.

-De hiszen egy kutyánk van! – hangzik a válasz.

 

Játék a szavakkal…

-Sorolj fel állatokat !- mondja tanító néni Évinek.

-Kutyuska, macika, cicuska,őzike,…

-Jó, de nem kell mindig hozzátenni, hogy -ka, -ke, mondd szépen kicsinyítő képző nélkül  az állatneveket!

-Fecs, macs, csir, kecs,…

 

Nyomozás…

Ferkó panaszkodik a tanító bácsinak: Valaki reggel ellopta ablakából a pintyet kalitkástul.

A tanító bácsi végignéz az osztályon, majd megkérdezi:

-Mindenki itt van?

-Igeeeeen! –  felelik kórusban.

-Akkor álljatok fel!- Megtörténik.

-Mindenki felállt ?

– Igeeeeen!- kiáltják egyszerre.

-Az is, aki ellopta a pintyet ?

Egy vékonyka hang hátulról:

-Igeen!

 

2008 június 1. | Szerző: kisiren

” JÚNIUS NEVELŐ “

  Szent Iván hava

 

Hajadon füzek,búzabóbiták-

csupa illat és virág a világ,

csupa mosoly és csupa kedv,csupa

libegés: lányokon selyemruha-

        emitt  a pipacsok:

        piros kis pamacsok,

       amott, az ég alatt

       pisze szellő szalad,

       a felhő szétszakad,

      s látszik egy kékfalat

égbolt- alatta sirül el a nyár,

s pacsirtaszóval frissen kiabál:

   – Én játszom ugyan,

     de ti

vegyetek komolyan.

/  Szilágyi Domokos : Nyár /

  sirül : perdül

 

Nyárelő…

Ilyenkor nyárelején gyönyörű a rét. Szebbnél szebb virágok pompáznak, olyan mint egy  óriási mezei csokor, amit a természet nyújt át nekünk.

E csokorból messziről integet vérvörös /fekete/ színével az előkelő, büszke pipacs. Nekem mindig a spanyol táncoslányok jutnak róluk az eszembe, ők is ilyen büszke tartással táncolnak.A szírmukat megsimogatom, érzem milyen selymes, puha a tapintásuk. A többiektől jóval magasabbak, az enyhe szélben vidáman hajladoznak, táncot járnak, hullámzanak, mint egy pirosló tenger.

Közöttük a kék búzavirág szelíden mosolyog rám, szinte hallom, ahogy kérdezi:  – Ugye én is tetszem neked? – Hát hogyne tetszene, hiszen szirmainak különleges formája, gyönyörű színe, őt is kiemeli a többi közül.

És ezer másféle súgja felém: -Vegyél észre engem is, én is szép vagyok! – Valóban. Valamennyinek megvan a maga bája. Boldogok, mert az eső megöntözte, a napfény simogatja őket…Szín- és illatkavalkádjuk elbűvöli az arrajárót…Érdemes felkeresni őket.  Ők a Mindenkivirágai…

 

Szikrázó

az égbolt

aranyfüst a lég,

eltörpül

láng-űrben

a tarka vidék.  

/Weöres Sándor /    

 

vadvirág

 

 

 

     

2008 június 1. | Szerző: kisiren