2008 június 28. | Szerző: kisiren |

 

“Pipacs, gyujtoványfű,

réteken arany láng,

nyitogat a nyár…”

    / Szepesi Attila /

Forró nyári délután van, szinte forr a levegő. A mező szélén, a  fák árnyékába húzódom, innen gyönyörködöm a tarka tájban.

A ragyogó napsütésben mindenütt kitűnik a nyár dísze, a lángoló pipacstenger. Egy-egy enyhe szellő meglibbenti vöröslő szoknyácskáikat, ők pedig, mint ezernyi tüzes kis Carmen, boldogan  táncolnak. Nem véletlenül nevezik őket a mezők királynőinek, de valóban  – látványuk fenséges.

A mellettem lévő pipacs a fülembe súgja: -Boldog vagyok, mert tetszem neked! Gyönyörködj bennem, és majd esős, ködös napokon gondolj rám! Jusson eszedbe tüzes szépségem, és meglásd jobb lesz a kedved!

Mint oly sokszor, most is eltűnődöm rajtuk, csodálom az alkotójuk, a természet varázsát: nem nemesítették, vetették, gondozták  őket, és mégis milyen meseszépek egyszerűségükben ezek a mezei vadvirágok !

Érdemes megállni mellettük, megcsodálni őket…

vadvirág