2008 június 11. | Szerző: kisiren |

 Ó,   IÓ,    CIÓ,     ÁCIÓ,         KÁCIÓ,      AKÁCIÓ,       VAKÁCIÓ!!!! 

Mennyire örül ennek  a szónak e napokban tanár, diák egyaránt. Véget ér a tanulás, a munka, jöhet a pihenés, kikapcsolódás, feltöltődés…

Nézem a gyerekeket, akik ma mókás ballagásra hívtak. Mennyit nőttek, változtak az évek alatt. Nagylányok, nagyfiúk lettek, pedig nem is olyan rég volt az, amikor először lépték át az iskola kapuját, indítottam őket útnak…

Ahogy beszélgetek az egyik kollégával, valaki balról is, jobbról is cuppanós puszit ad. Lánynak öltözve Lacikám, az örök mosolygós “kisfiú”, akire már föl kell néznem.

Eszembe jut róla a sok “miért?”, ha választ kapott, jött a következő miért, mert minden érdekelte, mindenre kíváncsi volt. Nagyon kedveltem/em őt is.

Itt van előttem a közös fotó, amit ma kaptam meg tőlük, a napokban készítettük.Nézem a lányokat: sokan természetes szépségükben pompáznak, de vannak közöttük sminkelt, festett hajúak is.Nekem valahogy ebben a korban még a természetes szépség tetszik, azt szeretem megcsodálni…

A parkolóba menet, egy volt hallgatómmal futok össze, ma államvizsgázik, nagy az izgalom. Nagyszájú, vagány lány, nem a tanulásáról híres.Emlegeti, mennyire félt a tanított tantárgytól is, de szerencsére megúszta /kis jóindulattal/.

Eltűnődöm fiatalabb és felnőtt tanítványokon: általuk hányszor éltem át “lelkem zsenge tavaszkorát “. Úgy mondják, aki  gyerekek között él és dolgozik,az sokáig fiatal marad…Így legyen!

 

vadvirág