2008 április 27. | Szerző: kisiren |

 Zenészek

Az öreg fáradhatatlanul hegedült.Néha kisidőre megpihent, ilyenkor egy-egy üdítőt elfogyasztott, amit a hallgatóság közül valaki vett neki, majd újra folytatta a zenélést.

 A tér padjai megteltek, akiknek nem jutott ülőhely, azok sétálgattak körbe-körbe, de hallgatva a muzsikát. Ő pedig játszotta a régi szép slágereket, magyarnótákat.A hallgatóság hálából a kinyitott hegedűtokba tette honoráriumát. Ilyenkor fejét meghajtva köszönte azt meg.

De volt kísérője is, a kis unokája, aki dobbal kísérte. Ám ez a dob nem akármilyen volt: kutyabőrből készült. A kisfiú, aki olyan másodikos forma volt, nagy alázattal, lelkesen kísérte tanítómesterét, a nagyapját. Bár zenét soha nem tanultak, játékuk nagyon élvezetes volt. ..Kellemes élménnyel gazdagították a fürdőhely vendégeit, zenéjükre sokáig fogunk még szeretettel visszagondolni…

 

 

Figyelem az emberek arcát, ahogy bejönnek a szálloda éttermébe.Van, akinek természetes, hogy köszön az idegeneknek, míg más csenben teszi be maga mögött az ajtót.

A szomszédos asztalnál egy párra lesz Juli figyelmes.Ők nem köszönnek előre senkinek, még jó, hogy mások köszöntését fogadják, az asztalnál is csendben ülnek, nem szólnak másokhoz, de egymáshoz sem. Míg mások csevegnek, ismerkednek, addig ők falakat húznak maguk köré, jelezve: mi nem mosolygunk, nem ismerkedünk, mert mi sznobok vagyunk…

vadvirág