2008 április 16. | Szerző: kisiren |

 Az élet morzsái

1.Péntek délután van. Ez  a bohókás idei tavasz most azzal tréfált meg bennünket, hogy júniusi, fülledt meleget zúdított ránk ,tikkasztó meleggel.

Kellemes ilyenkor a nagyváros főterén sétálgatni, nagyon sokan kihasználják a jóidőt. Fiatal, idős arcán látszik a megkönnyebbülés: vége a hétnek, jöhet a pihentető kikapcsolódás.

Juli is szereti ezt az érzést. Séta közben előjönnek azok a hangulatok,amelyek idekötik, itt élt át. Ahogy megáll a főtéren, szemben van vele az a híres szálloda, ahová valamikor gyakran és szívesen betértek az éttermébe ebédelni. Ott van a földszinten az a könyvesbolt, ahová szinte mindig visszatér. Most különösen vonzó számára, hiszen a város híres írónője hagyatékából is berendeztek egy sarkot,ahol a bútorai és használati tárgyai láthatóak. Jó őket megsimogatni, vagy kicsit leülve emlékezni rá. Felemelő érzés.

Aztán itt van a híres templom, Nyilas Misi kollégiumával együtt, ahová de sokszor elhozta tanítványait kirándulni.

És még mennyi szép emlék bújik elő az emlékezetéből. Diplomaosztások, esküvők, gyermekszületések,..Hiszen neki is itt született egyik gyermeke.De gyönyörű májusi nap volt akkor: a klinika összes madara köszöntötte, neki muzsikált …

2.Szombaton, vasárnap uszodában is volt. Amióta megnyíllt, kevesebbet mennek a gyógyfürdőbe/ bár neki az kedvenc helye /. Nincsenek sokan, kellemesen lehet itt eltölteni az időt.

Ahogy kinéz az üvegfalon, az új Campus Hotel impozáns épületeiben gyönyörködhet, vele szemben egy iskola épülete látható, melynek falát, amíg elérték, falfirkákkal “díszítették”. Eltöpreng ezen Juli: – Kinek jó ez, ha a környezetét így elrondítja? Ő szívesen járna oda nap, mint nap iskolába? Jól érezné ott magát?

Hogyan lehetne ezeket az emberkéket meggyőzni arról, hogy ez a “MI” iskolánk, városunk, országunk, amit nem kellene elcsúfitani, hanem  inkább szebbé kellene azt mindannyiunknak tenni…

 

vadvirág