2008 április 8. | Szerző: kisiren |

 

Morzsák

1.Nézem a magasban keringő gólyát, és Petőfi sorai jutnak az eszembe:

“Nekem valamennyi között legkedvesebb

  Madaram a gólya,

  Édes szülőföldem, a drága szép alföld

  Hűséges lakója.

  Tán ezért szeretem annyira, mert vele

  Együtt növekedtem:

  Még mikor bölcsömben sírtam, ő már akkor

  Kerepölt fölöttem “

   / Petőfi Sándor: A gólya /

részlet

Hány tavasszal kísértem figyelemmel az öreg fűz lakójának visszatértét!Ez a nap szinte ünnepszámba ment. Először körözött a régi fészek fölött, mintha mindenkit köszöntene, majd leszállt régi otthonára, és máris hozzálátott annak rendbeszedéséhez, hogy mire megérkezik a párja, mindent renben találjon.

-Hát nem csodálatos ez az igyekezet, ez a kedveskedés? -Én mindig ámulattal figyeltem sürgölődését.

Hányszor előfordult, hogy más gólyafi is szemetvetett takaros kis fészkükre, ilyenkor hangos kelepeléssel, csattogással hozta a másik tudomására, hogy ez a hely már foglalt, keressen magának másikat.

Mire az asszonytárs megjött, már minden készen állt az új családalapításhoz.Mindig kitörő örömmel fogadta: Boldogan kelepelt, és féllábon ugrálva táncolt neki. Jó volt látni a boldogságukat…

 

2.Áprilisban aztán folyamatosan visszatértek az öreg fa, és a kiserdő költöző lakói.Gyakran kiültem a rózsaparkba, az öreg nyárfák alá, és hallgattam azt a sokféle kórust, amelyik zenélt nekem.

Estefelé hazajöttek az idős fűz lakói, és mind egyszerre akarta elmondani, mi minden történt vele aznap.Micsoda hangoskodás, ének, ricsaj jött felőlük…Aztán ilyentájt szólalt meg a fergeteges békakoncert, igyekezvén túlszárnyalni a tások hápogását.

Hangjukat visszhangozta az erdő, unatkozni nem lehetett mellettük. De szép is volt ez a zene. Én legalábbis nagyon szerettem,sokszor gyönyörködtem benne…

 vadvirág