Március idusán…
Elhatározom délután, hogy sütök egy finom almás süteményt, amit ma már nagyon leegyszerűsítettem. Most nem készítek hozzá külön tésztát, helyette boltit használok. Finom is, gyors is.
A töltelékhez jó nagy almáink vannak, amit magvalás után négyfelé vágok, aztán pici vajon kevés cukorral és fahéjjal felrottyantok, és már tehetem is a tésztába, amit előzőleg megszórtam darált dióval, hogy alma levét felszívja. A tészta tetejét villával megszúrkálom, aztán máris röpül a tepsi a sütőbe.
Mindeközben nekem sokféle dolog kavarog a fejemben, most például az ünnepekről elmélkedem…Március 15-ről, dicső múltunkról, és azokról a nagyszerű elődökről, akik minden egyéni vágyat, óhajt, sérelmet félre tudtak tenni, és egy akarattal, összefogással céljukat megvalósították.
Míg ezen meditálok, telerakom a mosogatógépet, az is dolgozzon, míg sül a tészta. Nemsokára érzem a mennyei alma illatát, ami betölti az egész konyhát, én pedig ilyenkor gondolatban “hazarepülök “, ahol engem erre megtanítottak.
Közben megsült a pompás sütemény, a gép elmosogatott, én pedig bepötyögtetem gondolataimat.
1848 ” Mit kíván a magyar nemzet ? Legyen béke, szabadság és egyetértés. ” Ma 2008 -ban mit kívánunk ? Ugyanezt. A költő szavaival fohászkodva:
” Szánd meg Isten a
magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának. “
/ Kölcsey Ferenc /
vadvirág