2008 március 12. | Szerző: kisiren |

Életmorzsák…

Ma végre napsütésre ébredtem, aztán a közeli nagyvárosba mentem hivatalos ügyeket intézni. Ott aztán csepergő, ködös, szomorú idő várt, borús hangulattal.

Első utam egy bankba vezetett, ahol nagyon sokan várakoztak, sorszám szerint haladva. A szerencse egy szimpatikus, kedves, fiatal emberhez szólított, aki, mint mondta csak besegít a kollégáinak, és pillanatok alatt, jókedvvel, mosolygva intézte el dolgomat, közben még kellemesen beszélgetett, csevegett velem.,  Kedvessége, jóindulata azt üzente számomra, hogy így is lehet ügyeket intézni…

Aztán egy irodába mentem, ahol egy fiatal hölgy szintén nagyon udvariasan, figyelmesen intézte dolgaimat, majd távozáskor a köszönés után, mosolyogva további minden jót, szépet kívánt, felajánlva segítségét máskor is. Ez a viselkedés is nagyon tetszett…

Hazafelé én vezettem, és úgy tapasztaltam, mintha sokkal türelmesebbek lettünk volna egymáshoz az úton, így még az eső sem volt olyan zavaró, mint más napokon.

Később a vacsoránál azt vettem észre, hogy a húsos palacsinta is teleszájjal mosolyog rám, úgy kínálja magát, nem is tudtam neki ellenállni.Bűnbánatként lementem kicsit kocogni, megérte, mert a fenyőfán a rigó olyan trillázással fogadott,hogy örömömben duplán teljesítettem.Mondta is, amikor bejöttem, hogy “Ne menj még, fütyülök inkább neked!”,de sajnos  egyéb dolog is várt még rám.

Ahogy pötyögök a gépen, elgondolkozom. Milyen igaz, hogy a mosoly megszépíti azt, aki adja, és boldogabbá teszi azt, aki kapja.Nekem a mai napomat szebbé tette a kapott mosoly, a kedves szó…Gazdagabb lett a lelkem tőle…

vadvirág