2008 február 12. | Szerző: kisiren |

 Ifjú lánya a vén télnek,

 kedves kikelet.

Hol maradsz? Mért nem jelensz meg

a világ felett?

     / Petőfi Sándor /

 

A fiatalos, friss Tavasz egyre jobban mutogatja vidám arcát. Nem örül ennek a morcos, harapós, öreg Tél.Morgolódik  ezért sokat, de előbb, vagy utóbb úgyis vesztes lesz.

A meleg paplantakaró alól a hagymás növények egymás után dugják ki fejecskéjüket. Kikukucskálnak, köszöntik a vidáman táncoló hóvirágot, aztán megpihennek egy kicsit. Ébredeznek hosszú alvásukból a fák, bokrok is. Törzsükben, ágaikban lassan beindul a nedvkeringés.

A téli álmot alvó állatok is érzik, hogy nemsokára előbújhatnak rejtekhelyükről. Világra jöttek az apró rókák. Anyjuk alig várja, hogy melegedjen az idő, és kihozhassa őket a rókavár mellé a szabadba játszani.

Készülődnek a vándormadaraink  haza a messzeségből. Alig várják ők is , hogy itthon szétnézhessenek, és elmeséljék, mi mindent láttak a távoli vidékeken…

 

vadvirág