2008 február 5. | Szerző: kisiren |

 Azt mondják…

Gyakori beszédtéma, hogy a nő, a ló, a bor sok mindenben hasonlít egymásra. Mindháromra jellemző fejlődési szakasz az ifjú-,az érett-, és az öregkor.Jellemző tulajdonságaik között elsőként emlegetik azt, hogy tüzes,kecses,jó. E szavak hallatán legtöbbünknek a szépség, finom illat, íz jut eszünkbe, hiszen az irodalom, a zene, a képzőművészet alkotásaiban így szerepelnek, erről zengenek az ódák. Mindenesetre szépségük jó hatással van ránk.

A természetes, üde, szép nők valamennyiünkben kellemes érzéseket váltanak ki. Ugyanez mondható el a lóról, a borról is.

Pár hónapja Lipcán megtekinthettem a híres ménesbirtokot, ahol szebbnél szebb paripákban gyönyörködhettem.Szembetűnő a kancák szelídsége, alázatos tekintete, szinte bújik a látogatóhoz, addig a párja nyugtalan szinte vibrál az idegességtől, de mindkettő tartása, járása gyönyörű.

A borról is elmondható, hogy az üvegpohárban gyöngyöző  aranysárga, vagy vörös  színe megkapó látvány.Nem véletlen, hogy a férfiak többsége, akárcsak Márai Sándor, egy olyan pincéről álmodoznak, ahová majd idős korukban elvonulhatnak, és az arrajáróval kvaterkálhatnak egy kicsit. Közben koccintva velük, szemelőtt tartva azt, hogy: “Jó bor, jó egészség…”