2008 február 3. | Szerző: kisiren |

“… Egyszerre mégis

rezzen a táj:

hármat fütyül

egy kis madár…

 

…Az a fuvolás

a Nyitnikék!

Már kezdi is újra

az énekét:

 

Nyitni kék, fütyüli,

nyitni kék,

szívnek és tavasznak

nyílni kék!”

  / Szabó Lőrinc: Nyitnikék

      részlet / 

 

Reggeli csicsergés

Madárcsicsergéstől hangos reggelre ébredtünk, ami jelzi, hogy Tél úr ugyan még dacolt velünk az elmúlt napokban, amikor sűrű ködfátyolt borított ránk, majd mérgében nagyot fújt, és szétrepesztette az égi dunnát, minek következtében fehér, puha hópihével ismét beborította a tájat, mondván: – Lám, lám! Még én uralkodom a természet fölött. Élvezzétek a varázslatos, fehérség szépségét! Ne siettessétek elmenetelemet!

Igaza van. Sokszor sötét és zord a Tél, de  tud gyönyörűséges is lenni. Fogjuk még őt gyakran emlegetni. Ugyanakkor az is tapasztalható, hogy ereje egyre fogy, és az erősödő Tavasz kopogtat az ajtaján, át kell adni a helyét hamarosan.

Érzik ezt a madarak is. Ahogy kinézek az ablakon, látom, hogy a gerlék boldogan udvarolnak egymásnak, a rigók pedig önfeledten trilláznak.

A legaranyosabbak azonban a cinegék. A bokorra és fára felkötött szalonnadarabkán lakmároznak. Csodálom őket. Hatan vannak, két kék-, és négy széncinege.Egyszerre egy csemegézik a szalonnán, a többi sorban áll, várja, hogy rákerüljön a sor. Közben tekintetük folyton cikázik, nem leselkedik- e rájuk egy – egy vadászó macska, vagy nem köröz-e felettük éhes héja. Bámulatos mutatványokat csinálnak, olyanok, mint a légtornászok.

A kékcinkék apróbbak, kecsesebbek, színes tollazatuk pompásabb, mint a széncinegéké. De azért azok is aranyosak. Megreggeliztek a szalonnán, majd tovaröppennek. Hiába. Ők a levegő urai…

 

         vadvirág